A Mederjárók Jelentik #017

Sziasztok,
 
Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, ezúttal videóban:

Ha szívesebben olvasol, semmi gond, itt van az enyhén szerkesztett leirat:

Szevasztok, ez itt a mederjárók jelentik, 17. epizódja, ezúttal videóban, aminek teljesen technikai oka van, illetve kísérleti jelleggel is.

Most nem öt linkről lesz szó, hanem csak egyet szeretnék átbeszélni veletek: ezt a cikket, mert úgy gondoltam, hogy megérdemli ezt a kitüntetett figyelmet. 

A cikknek a címe az, hogy a “piramisjáték-karrier” és alapvetően arról szól, hogy a közeljövőben előfordulhat az, hogy gyakorlatilag az emberek, magánemberek be tudnak fektetni egymásba. 

Ez a munka jövője szempontjából szerintem tök fontos lesz. 

Milyen történelmi előzményei voltak ennek a jelenségnek?

Szóval David Bowie kiadott gyakorlatilag egy részvénycsomagot, amivel a saját munkásságába lehetett befektetni, 1997-ben. És ennek meglehetősen jó volt a fogadtatása, tehát a Moody’s egy kifejezetten jó befektetésként jelölte meg ezt a papírt. És itt fontos természetesen az időpont. Tehát akkor az, hogy rocksztár vagy, globálisan ismert név az egyik legfontosabb szereplő ezen a területen, meg ebben a közegben egy meghatározó karakter, akkor a lemezkiadásokból akkor még nem lehetett látni, hogy ez meg fog változni a közeljövőben.

Elsősorban a Napster-botrány és a fájlcserélők berobbanása jelezte, milyen szinten fog átíródni minden. 2002-ben már azt mondta Bowie, maga a copyright fogalma sem fog létezni már tíz év múlva, és hogy a zene maga olyan lesz, mint a csapvíz vagy az elektromosság. 

Az első felében végül is nem lett igaza, mert ugyan volt némi mozgolódás, de semmi átütő változás nincs a szerzői jogok terén. 
Pedig nagyon időszerű lenne szerintem is, és lehetne ezt sokkal innovatívabban is csinálni, mint ahogy most csináljuk. Egyébként részben erről is szól ez a cikk. Ebben most különösebben nem akarok elmerülni, de azt szoktam ilyenkor mondani, hogy az, hogy Michael Jacksonnak még az ükunokái is milliárdosok legyenek, csak azért, merthogy az ő ükapjuk volt Michael Jackson, és hogy nem egyszerűen azért, mert amit ő felhalmozott vagyon, az átöröklődik, és akkor ők ezzel a plusszal indulnak, hanem még az ő szellemi termékének az újabb és újabb eladásából származó bevételek hozzájuk kerülnek. Szerintem ebben a formában ez így nem igazán helyénvaló, maradjunk annyiban. 
Bowie másik jóslata viszont már a sokkal érdekesebb, hogyha a streamingre gondolunk, akkor ott arról el lehet mondani, hogy gyakorlatilag rezsidíjat fizetsz, és minden album, meg sokféle egyéb zene fent van. 

A Bowie-részvény 2004-re ennek az egész folyamatnak köszönhetően tehát iszonyatosan bezuhant. A piac beárazta azt, hogy az albumok értékesítésére alapozott zeneipari működés az a 2000-es évek elejétől, hát mondjuk úgy finoman, hogy a leszállóágba kényszerül, merthogy itt a digitális iparágnak a fellendülésével alternatív módok fognak előtérbe kerülni. 

De ettől függetlenül ez egy érdekes gondolat, és klasszik olyan típusú elmének kell hozzá lenni, mint Bowie, hogy ő személy szerint a saját magába befektetés jogát megteremtette, tehát  lehetőséget biztosított arra, hogy ha te hiszel az ő jövőjében, akkor vásárolj olyan részvényt, ami az ő saját jövőbeli keresete a fedezete. 

És ez az egész koncepció az, amiről a cikk szól gyakorlatilag a továbbiakban, mert hogy a blockchain technológia lehetővé teszi, hogy direktben, mint magánszemélyek kössünk egymással szerződéseket.

Vannak már olyan iskolák, mint például a Lambda School, aminek az a lényege, hogy ingyenesen igénybe veszed az oktatást, kijárod az iskolát, és például a Lambda esetében az iskola elvégzése utáni keresetedből 17%-ot átutalsz az iskolának 24 hónapon keresztül, de itt konkrétan ráadásul csak úgy, hogy ezt kizárólag akkor teszed meg, hogyha legalább ötvenezer dollárt keresel évente. Tehát ha ez, amíg nem éred el az évi 50 ezer dollár bevételt, addig nem is kezdődik el ez a 17%-os levonás. Illetve van egy ilyen sapka is rajta, tehát 30 ezer dollár lesz a maximum összeg, amit egyébként levonnak, tehát hogyha 24 hónapnál kevesebb idő alatt az összbevételednek a 17 százaléka meghaladja a 30 ezer dollárt, akkor ott véget is ér, és akkor az iskola is azt mondja, hogy oké, köszi, boldog vagyok és ennyi. 

Tehát ez azt jelenti, hogyha nem jön össze, akkor a suli az bevállalja azt, hogy oké, ő bukta a bulit. Tehát az iskola az fölvállalja magára azt, hogy neki olyan hírneve van, meg olyan képességei vannak, az a képzés, amit el lehet nála sajátítani, az annyit ér, hogy garantálja, hogy egy bizonyos megélhetést ezzel a végzettséggel tudsz magadnak biztosítani. Mert ha esetleg mégsem tudnál, akkor eltekint attól, hogy kifizesd azt a díjat. Tehát így kábé még ők kérnek elnézést. 

Ennek Magyarországon a Green Fox volt az első olyan példája, amivel én találkoztam. A Green Fox az a programozó iskola, ahol hát fél év alatt gyakorlatilag intenzív oktatás keretében adnak neked egy olyan programozói, fejlesztői alaptudást, amivel juniorként már el tudsz helyezkedni, és még az elhelyezkedésedet is segítik. Náluk tehát van egy olyan verzió, hogy nem fizeted ki a tandíjat, hanem a fizetésedből fogják vonni később. A Green Foxnál azért annyira nem baráti a koncepció, mint a Lambdánál, hogy ki se kell fizetni, ha nem sikerül. Ott előbb vagy utóbb ezt az adott pénzösszeget elő kell teremtened így vagy úgy, de hát ők az első fecskék, avagy rókák Magyarországon, legalábbis tudomásom szerint, akik ilyen szerkezetben, Income Sharing Agreement formátumban kínálnak bármilyen szaktudást. 

A cikk hoz még példákat: az Avenify, például nővérképzésre csinálja pontosan ugyanezt. Az a lényeg, hogy miután befejezted az iskolát és el tudsz helyezkedni szakképzett nővérként az egészségügyben, akkor a havi fizetésedből fogják vonni egy bizonyos részt, és ebben is vannak ilyen extra garanciák, hogyha kirúgnak, vagy hogyha visszaülsz az iskolapadba, akkor egy”pause”, tehát akkor megállítják, abban az időszakban nem kell fizetned. És az is egy elég kedvezőnek tűnő ajánlat, hogy összesen 60 alkalommal, tehát összesen hatvan olyan hónapnak kell lennie azután, hogy elvégezted a sulit, amikor vonnak a fizetésedből valamennyit. És hogyha ez megvan, akkor a suli arra azt mondja, hogy oké, elég köszi. És ha nagyon gyengén keresel, annak is csak egy fix százalékát ugye vonják le mindig, és hogyha ebből egy akkora összeget keres vissza az iskola, ami igazából az oktatásodnak a költségeit mondjuk az ő szempontjukból nem is fedezte, akkor ők bevállalják a bukót. 

Oké, tehát nővérképzés, tehát elképzelhető ez a konstrukció bármilyen szakmával. 

Itt van egy másik példa, az Edly, ez pedig az egészet megfordítja, hogy te befektethetsz másoknak a képzésébe. Tehát itt te a pénzedet elutalhatod az iskolának, és az iskola finanszírozza másoknak a képzését, amit ők visszafizetnek majd abból a pénzből, amit megkeresnek azután, hogy elvégezték a sulit, és te abból részesedsz. Ez már egy befektetési irány vagy lehetőség, hogyha egy olyasvalakivel tudsz kapcsolatba lépni, ilyen formán segíteni valakinek a karrierjét elindítani, egy tehetséges fiatalnak, aki később sokat keres, akkor abból te is többet fogsz, mivel fix arányokról van szó, tehát így többet fogsz visszakapni. Tehát a diák jövőbeli fizetésének egy fix százalékát meg fogod kapni. 

A Lambda School fel van sorolva, amit az előbb említettünk, de itt a Berkeley, meg egyéb egyetemek. És itt az egyetemeknek van mire alapozniuk. Tehát ezek az egyetemek azt állítják, hogy a medián kezdő fizetés a diákjaik körében, az mondjuk 160 ezer dollár. És a képzés díja nyilván nagyon borsos, és ez egy erőteljes szűrő, a társadalmi mobilitásnak egy gátja. Nagyon sokan nem tudják ezt kifizetni, lehet, hogy van egy szegény családból jövő tehetséges srác, aki mondjuk simán helytállna, és így utána el tudna helyezkedni egy jó állásban, mert soha nem fogja tudni előteremteni az oktatásának a költségeit. 

És akkor így gyakorlatilag crowdsource-olni lehet. Tehát te így befektethetsz x mennyiséget abba az emberbe, és milyen boldog lesz egyébként. Természetes, hogy örülni fog valaki, hogy ezt a lehetőséget megkapta, és hogy mondjuk egy magas színvonalú életformát magának meg tud teremteni, és ez bőven megéri neki azt, hogy a fix százalék miatt így némi bónusszal fizeti vissza az oktatása költségeit később. Úgyhogy már most is létező példák erre az ilyesmi a modellre.

És akkor itt menjünk még egy szinttel tovább.

Egy Alex Mesmaj nevű arc azt mondta 2020 áprilisában, hogy “adjatok nekem 20.000 dollárt, és az az ajánlatom, hogy a 15 százalékát az összes bevételemnek megkapják a befektetőim a következő három évben.” Tehát “ez a tervem, ezt akarom csinálni, kell hozzá egy ilyen kezdőtőke, és ha ebbe beszálltok, akkor azt garantálom, hogy az összes bevételem 15%-át kifizetem a befektetőim között, negyedévente”.

Ezt úgy csinálja, hogy kiad egy tokent, aminek van egy adott értéke, és onnantól kezdve azzal is lehet kereskedni. Tehát hogyha neki jól sikerül ez a kísérlete, és mondjuk jó pénzeket fizet ki a három évnek az elején, akkor lehet, hogy a tokennek a tulajdonosa úgy dönt, hogy megválik mondjuk ettől a tokentől, és eladja másnak, és akkor már magasabb áron tudja eladni, mert tudja igazolni azt, hogy ez egy elég jó befektetés, hiszen már most milyen szinten termel a srác. Ez az úgy nevezik, ő meg a sajtó, hogy “Human IPO”. Tehát, hogy amikor emberként, magánemberként lépsz a részvénypiacra gyakorlatilag, mint amikor a vállalatokat részvénytársasággá alakítják át.

És akkor itt jön be ez a bulvár szintje a dolognak, hogy azt is kitalálta a srác, hogy a tulajdonrészek birtokosainak ad bizonyos jogokat, hogy dönthetnek az ő életével kapcsolatban. Tehát ilyenekben, hogy táplálkozási szokások, meg hogy mikor keljen föl reggel, meg milyen fajta edzésterve legyen, ilyesmi, ezeket így bedobálja, hogy itt most lehet dönteni. Ez már kicsit bulvár kategória, de ez már csak egy ilyen extra szint az alapötleten. 

Egy pillanatra térjünk vissza a magyar valóságba.

Ha ismertek olyan embert, vagy ti magatok is olyanok vagytok, akinek vízvezetékszerelőre, villanyszerelőre, kőművesre, festőre, stb. ilyesmire van szükségetek, illetve volt mondjuk az elmúlt három évben bármikor, akkor én nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a saját tapasztalatom, illetve a saját ismeretségi körömben azt látom, hogy iszonyatosan nehéz, megfelelő embert találni

Például, amikor valakivel valamit megbeszélsz telefonon, például azt, hogy jó, akkor csütörtökön kijön, és megnézi a helyszínt, és akkor utána majd mond valamit, hogy akkor csütörtökön kijön, nem? Tehát, hogy akkor így ezt várod. És a gyakorlat azt mutatja, hogy most már nem az van, hogy egy-két százaléka az embereknek link, és ezt nem tartja be az ígéretét, hanem totálisan leépült erkölcsileg az egész társadalom, a digitális technológiáknak az általános mindent újraírni képes mivolta miatt. Mivel folyamatosan tudsz optimalizálni, mert folyamatosan jön be az új információ, és mindig jöhet valami, amivel értelmesebben el tudod tölteni az idődet, ezért az emberek nem kötelezik el magukat, vagy ha mégis, akkor baromi könnyedén kimentik magukat. 

Biztos, hogy mindenkinek közületek vannak sztorijai, tehát ezt nem is akarom tovább ragozni. Tehát ilyen elképesztő, elképesztő…

Úgy tűnik tehát, hogy a piacon igény van, meg hiány, és az elmúlt években egymást érték ráadásul az olyan típusú állami támogatások, amik pont ezt a szektort így tolnák, meg erősítenék. Tehát ez az igény még mindig, ez a fekete lyuk, ez a vákuum, ez még mindig egyre nagyobb lesz. Tehát nagyon kéne olyan ember, aki meg tudja csinálni, jól, aki odajön amikorra megígérte, meg elfogadható minőségben csinálja meg. 

Ugyanakkor van a valóságnak egy olyan vetülete – amire például nekem ilyen kvázi középosztálybeli értelmiségiként aggasztóan csekély a rálátásom – ami szerint Kelet-Magyarország nagy része már eléggé durván zuhan. Ez persze nem egy új folyamat, évtizedek óta zajlik, biztos voltak benne ilyen ingázások, de azért elég sokakat érint a mélyszegénység.

Nagyjából a magyaroknak a harmada olyan körülmények között él, ami nekünk innen eléggé nehezen elképzelhető, ahhoz képest, hogy fizikailag meg kulturálisan mennyire közel vagyunk hozzá, mégis valahol egy másik világban zajlik ez az egész. 

Nincsenek a birtokomban olyan adatok, amik alapján azt fel tudnám mérni, hogy ez mennyire súlyos, és hogy kinek van igaza ezekben a kérdésekben: a téma iránt fogékony civil szervezeteknek, vagy annak a propagandának, ami szerint Magyarországon mindenki egyre gazdagabb lesz és mindenkinek kurvajó, mondjuk a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest. 

Ezt most innen, ebből a székből nem fogom megmérni, csak azt tudom mondani, hogy érzek egy ilyen jelenséget. 

Na most, mi van akkor, hogyha elintézzük azt, hogy a fiataloknak legyen egy olyan iskolázottsága, hogy tudjanak írni, meg olvasni, meg számolni ilyen alapműveletek szintjén, és egy alap munkakultúrát elsajátítani? Erre az oktatás a visszajelzések alapján, nem feltétlenül képes, és főleg nem ezeken a területeken, amiket említettem. És természetesen ez nem azért van, mert a tanárok nem képesek rá. Itt most rendszerszintű problémáról beszélek. Ez a teóriám. 

Mi van akkor, ha fogjuk ezeket a gyerekeket, és megtanítjuk őket ezekre az alap dolgokra, és utána másfél-két éves alapképzésekkel elsajátítható szakmákra, amikről az előbb beszéltem, mint a villanyszerelés, kőművesség, szobafestés, intenzív oktatás keretén belül szerint, mesterek mellett dolgozva? Ha megfelelően oktatjuk őket, és arra, amit konkrétan csinálni kell, és nem hülyeségeket várunk el tőlük, akkor szerintem másfél-két év alatt egy tizenhét-tizennyolc éves srácot föl lehet húzni olyan szintre, hogy meg tudja csinálni az alap dolgokat, megfelelő szakmai felügyelet mellett. És utána már rá van bízva, hogy a karrierje a továbbiakban hogyan alakul. Miért ne lehetne ilyen ISA-rendszerben megcsinálni?

Tehát itt van ez az iszonyatos nagy piaci igény. Miért ne finanszírozzuk mi, középosztálybeliek azt, hogy a szegény gyerekeket kiképezzék arra, hogy normális munkát tudjanak végezni és ezt az iszonyatos piaci igényt kulturált módon betöltsék itt Magyarországon, ami folyamatosan jelentkezik, és amivel non-stop szívunk, hogy nincs megfelelő színvonalon elvégezve?

Ahhoz képest, hogy mint említettem, ilyen másfél-két év alatt meg lehet szerezni az alapvető szakértelmeket hozzá, és utána van egy olyan piaci körülmény, hogy lubickolni lehet a megrendelésekben. 

Ez azt jelenti, hogy ők nagyon-nagyon gyorsan nagyon sok pénzt tudnának keresni. És akkor, tehát, miután baromi gyorsan visszakeresték az oktatásuknak a költségeit, befektetésként is tudna működni, tehát igazából többet fizetnének vissza, mint amennyibe valószínűleg az oktatásuk került.

Nekem ez egy ilyen logikus gondolatnak tűnik, a kőműves-startup-ISA-oktatás.

Valaki legalább ellenőrizze már le, hogy ennek van-e érvényessége, mert minden irányból azt látom, hogy nem az, hogy “talán”, hanem hogy borzasztóan erősen ott van a jelenségnek az összes oldala: ott vannak a fiatalok, akiknek nincsen lehetőségük se arra, hogy fölmérjék pontosan, hogy az életben hogyan álljanak helyt, mert nincsenek információik hozzá, és közben meg vannak ezek a karrierutak, amik meg ilyen nagyon kényelmes megélhetést biztosítanak.

Lehet, hogy öt év múlva, miután fölépített valaki saját magának már családi házat a kőműves karrierjéből, és ott áll 25 évesen, akkor utána meg elmehet programozni, akár ugyanilyen ISA struktúrában, hogyha azt akarja csinálni, vagy lehet belőle digitális nomád, de itt közben van egy olyan narratíva is, hogy nyomorognak az embertársaink, tömegével. 

Az egész bolygó be lesz lassan drótozva, úgyhogy nem nagyon látom, hogy ne lenne valóság az elkövetkezendő tíz éven belül, hogy ilyen direkt szerződéseket kötünk egymással, és ennek az egyik felhasználási módja például az, hogy akár egymás sorsába befektetünk.

Ez volt a mederjárók tizenhetedik jelentése.

Jó hétvégét mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük