A Mederjárók Jelentik #014

Sziasztok,
 
Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy válogatás abból, amit az elmúlt néhány hétben figyelemre érdemesnek találtam az interneten. Összesen 5 link, pár perc az egész.

1. Study shows: Solar facades and solar roofs are now profitable

30-50 százalékkal kerül csak többe a megszokott burkolati megoldásokhoz képest a “szoláris borítás”, vagyis ha egy épületet teljes egészében napelemekbe csomagolunk.

Az eredmény nagyjából így néz ki:

If the solar system is integrated into a new building, the return on equity is between two and eight per cent. - © A.P.L. Architekten/Hagen Plaehn

A technológia a hagyományos burkolati megoldásokhoz képesti többletköltségét néhány év alatt “ledolgozza” a megtermelt áram formájában. A “BIPV” kulcsszóra lesz érdemes figyelni ezen a téren (Building-Integrated Photovoltaics).

Felújításnál is reális alternatíva, de nyilván újépítésű projektek terén a leghatékonyabb.

2. AquaGeoComponics

A SmartRural21 egy települési “okos megoldásokat” gyűjtő EU pályázati program, ennek az anyagában figyeltem fel a magyar résztvevő elképesztő projektjére.

A Törökkoppány (Somogy megye) településen található komplexumban az ötletgazda-vállalkozó a pár éve a magyar neten nagyot menő “akvapóniás” rendszert gondolta tovább.

A lényeg, hogy élelmiszeripari hulladékon (maradék kaja menzáról? Ez nincs kifejtve) tenyészt rovarokat, és ezekkel a rovarokkal eteti a halakat. Az akvapóniában a halak trágyázzák a növényeket, amelyek talaj felhasználása nélkül teremnek. Fűtésre és áramra szükség van, ezt napelemmel és hőszivattyúval teljes egészében megoldják.

A rendszer végeredményben zöldséget, halat és komposztot állít elő, ami az önfenntartáson felül profitot termel.

A projektleírásban említik, hogy a rovaralapú termék annyira hype és keresett, hogy a halakat akár ki is lehet hagyni a jövőben az egészből.

A lényeg az, hogy ez egy kísérlet egy olyan önellátó rendszer felépítésére, ami 1 embert foglalkoztatni is tud, és egy falusi telken megvalósítható (a projektépület kétszintes, 150 négyzetméter alapterületű, ami, hát, nem kicsi).

A projekt 142.000 eurós támogatással indul, aminek a megtérülése mondjuk 20 éves távlatban is ambíciózusnak tűnik, de ez a költség csökkenhet, ha megvan a know-how és elkezd szaporodni ez a megoldás. Érdemes lenne közelebbről megnézni.

3. A Mikulás tényleg lappföldről jön, csak egy begombázott sámánról mintázták

Hiánypótló anyag egy masszív végkövetkeztetéssel. Lelkiismeretesen össze van szedve, hogy posztmodern életünk katyvaszos “ünnepeinek” (magával az ünnep fogalmával is elvesztettük a kapcsolatot szerintem) ez a fantasztikus mintapéldánya milyen elemekből áll össze, és előhozza azt az elképesztő teóriát, hogy a piros-fehér szerkó a sámánoktól jön, akik légyölő galóca-teával és preparátummal hozták le a szentséget a hétköznapokba. Akinek van pszichedelikus tapasztalata, az tudhatja, hogy enyhe dózisban teljesen új és mélyebb értelmet kaphat a “szeretet ünnepe” kifejezés. De még a kéményen keresztüli érkezés is magyarázatot nyer. Egészen fantasztikus írás ez.


A pszichedelikumok egyébként a következő 5 évben jelentős dekriminalizációs hullámon fognak átesni és a terápiás használat egyre inkább teret fog nyerni, ezt csak mellékesen jegyzem meg most, az USA-ban már látszik a trend.

4. Roza: The Land Between Two Rivers: Full Film (Rojava Documentary)

Észak-Szíriában van egy kisebb régió, ahol egy olyan társadalmi kísérlet zajlik, ami valószínűleg teljesen egyedi az egész világban. Bázisdemokratikus, vallási toleranciát és a nemek közötti teljes egyenlőséget és ökológiai fenntarthatóságot hirdet, szövetkezeti modellben szervezi a helyi gazdaságot, miközben kipicsázza saját területéről az ISIS-t és egy polgárháború sújtotta országban a széthullott államtól semmit jót nem várhat. Az egész onnan kezdődik, hogy a kurd függetlenségi mozgalom vezetője, Öcalan, a török börtönben levelezni kezd egy teljesen marginális amerikai filozófussal, de erről majd máskor. A filmben sincs szó erről, viszont belevisz a rojavai mindennapok sűrűjébe egy óra erejéig.  

(btw, inkognitó módban el lehet olvasni az NY Times cikkeit regisztráció nélkül)
 
5. Tanuld meg ezt a versemet

Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet

Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad,
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég —
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.


Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz, és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.


Tanuld meg ezt a versemet,
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz,
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.


Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacilusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó —
memóriádból szedd elő,
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?


Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld s megegyed —
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hova mégy? Lelked elfagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.


Az is lehet, hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn,
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
S mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet.


(Toronto, 1980)

  


Ez volt a mederjárók tizennegyedik jelentése.

Jó hétvégét és barátságos galócasámánokat az ünnepi időszakra mindenkinek! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük