A Mederjárók Jelentik #012

a mederjárók jelentik

Sziasztok,

Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy válogatás abból, amit az elmúlt két hétben figyelemre érdemesnek találtam az interneten. Összesen 5 link, pár perc az egész.

1. Cory Doctorow: ‘Technologists have failed to listen to non-technologists’

hírlevél első száma után most megint visszatér Cory Doctorow. Gondolom sokan megnéztétek a Social Dilemma című, hát, “dokumentumfilmet”, ami mondjuk úgy, hogy a közösségi média káros hatásairól szól. A film 2020 egyik nagy kulturális fenoménája, és sok embert legalább elgondolkodtat, erre mindenképpen jó. Doctorow több olyan gondolatot oszt meg ebben az interjúban, ami minket is foglalkoztat egy ideje, például, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítunk a “befolyásolás” aspektusainak, hogy ezek az eszközök nem is igazán működnek, az online hirdetési ipar is félhazugságokra épül, tehát nem technikai apróságokról van szó, amiket ha megváltoztatunk, akkor kevesbé erősödik az emberekben a gyűlölet, hanem valójában a rendszer maga korrupt, amiben az eszközök készülnek, és a gyűlölet eleve ott van már a rendszer korruptsága miatt. A másik gondolat az internet általános helyzetéről szól, amit “színes buborékokként” szoktam jellemezni: 

“I overestimated the extent to which there would be competitive pressure that would stop firms from attaining the kind of dominance that they have –turning the web into five giant websites filled with screenshots from the other four. That was a major miscalculation.”

2. Az ismeretlen és kiismerhetetlen erő: a magyar nép. Krassó Miklós az 1956-os forradalomról

Kiváló összefoglaló arról, hogy konkrétan milyen volt pesti értelmiségiként megélni október huszonharmadikát és az utána jövő heteket. Minél idősebb vagyok, annál misztikusabbnak tűnnek nekem a történelmünk olyan sarokpontjai, mint 1848, 1989, 1000, és legfőképpen 1956. Ez az írás sokat segít, ha nem is a “megértésben”, a beleérzésben mindenképpen.

3. Vadmacska (Felis silvestris)

Fantasztikus 1 perc a magyar vadonból, a Sajó árteréből. A vadmacska a magyar erdők szelleme, szinte lehetetlen észlelni, de a bükki nemzeti park kameracsapdája most lefülelte, és úgy megy végig az egész képen, mintha megrendezett jelenet lenne.

4. Bogdán László: Ketyeg már a cigányplutónium – Cserdi polgármesterére emlékezünk

A legutóbbi jelentésben utaltam rá, hogy a szír polgárháborúhoz hasonló jelenségekre lehet számítani Kelet-Magyarországon, 10-20 éven belül. Ebben az archív interjúban a  tragikus sorsú Bogdán László vázolja fel ugyanezt a posztapokaliptikus képet:

“Brutális zónák jönnek majd létre, és ha ezen a már említett 300 településen nem sikerül öt éven belül változni, akkor már késő lesz. Félek, hogy még a mi életünkben megvalósulnak azok a szegregátumok, amelyek fölött a rendőr is repülővel megy el.”

A “szegregátum” amúgy nem azt jelenti, hogy akik odabent vannak, azok nem is jönnek ki onnan véres portyákra, ezt már csak én teszem hozzá a tisztánlátás kedvéért.

5. Tragedy #336

Tumblr: Image

Ez volt a mederjárok tizenkettedik jelentése.

Jó hétvégét mindenkinek! 

Éljen a forradalom! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük