A Mederjárók Jelentik #007

image.png

Sziasztok,
Ez itt egy kísérleti hírlevél, amit egyelőre csak úgy nektek írok, direkt címzéssel. Csak azoknak küldöm, akikről feltételezem, hogy érdekelheti őket.

Ez egy válogatás abból, amit az elmúlt héten figyelemre érdemesnek találtam az interneten. Összesen 5 link, pár perc az egész. 

1. Jövőkór 200727

A legutóbbi Jelentés óta a hipervalóságot leginkább meghatározó esemény a magyar kibertérben egyértelműen az indexes újságírók “zrínyis kirohanása” volt. Szerintem nagyjából minden fontosabb cikket elolvastam ezzel kapcsolatban, aztán nemrég visszahallgattam az ominózus pénteki nap után következő első hétfőn sugárzott Jövőkórt, amiben a műsorvezető Varga Gergő volt az, aki az igazán lényeges aspektusairól beszélt annak, hogy mégis mit jelent az, hogy a magyar internet napi oldalletöltéseinek felét adó Index.hu a jelenlegi formájában lehúzta a rolót. A másfél órás “talking head” rádióműsorból kiírtam ide nektek az egyik legerősebb részt:

“Azt tudjuk, hogy az Index eléggé szemet szúrt, mert az önkormányzati választás után elterjedt az a magyarázat a kormányzaton belül, hogy a Borkai-botrány csak azért égett rájuk, mert az Index megemlítette az Ördög Ügyvédjét, és különben nem jutott volna el azokhoz a szavazókhoz, akik végül ellenük szavaztak, és emiatt elvesztették például Budát, ami elképzelhetetlen, de mégis megtörtént. Namost, nem tudom, hogy hány fideszes okosember hallgatja a Tilos Rádiót, gondolom nem sok, de valaki magyarázza már el nekik, hogy hogyan működik az internet. Azzal, hogy az Ördög Ügyvédje ilyen sztorit tálalt, ilyen tempóban, ilyen brandinggel, az azt jelenti, hogy az bizony Index nélkül is eljut mindenkihez, akit érdekel, mert pontosan megmutatta azt, amit mindenki így is sejtett, hogy nem számok és adatok alapján működik a politika, hanem történetek és életek alapján, és ez a sztori bizony eladta, hogy mi történik. Úgyhogy ezért aztán kár volt beszántani az Indexet. De valószínűleg nem is ez volt a terv, hanem az, hogy szépen, suttyomban lehalkítják, mert ugye az Indexnek az a 3-4 milliós olvasótábora, ami volt, az bizony nem Soros-katona volt, hanem ez a magyar szempontból igazán centristának mondható, módos, izé…. egy része olyan volt, na, “egyik X megy a Fideszre, még akkor is ha para, mert mégiscsak jól járunk mi ezzel a rendszerrel, nem kell annyit pattogni”. És azzal, hogy az újságírók azt mondták, hogy semmilyen beleszólást nem hagynak, azzal kettő nagyon durván eltérő kapitalizmus-elképzelés találkozott – ez az én olvasatom, nyilván nem az övék – a nyugati, érett, magát biztonságban érző nagytőke (vagy akár a dél-koreai is, sok szempontból), az azért olyan, hogy az a kultúra, amit az finanszíroz, habár nem is durván kommunista, de vannak benne anitkapitalista jegyek, vagy az uralkodó osztálynak a kritikája…, érted. Nem csak az, hogy egymással versengő gazdasági csoportok a saját vicces embereiket ráuszítják a másikra, hanem van egy ilyen általános hangulata az egésznek, mert nem érzi magát fenyegetve attól, ha kiröhögik. Érted? Betonbiztos. Ott van többszáz éve, mióta fejlődik a kapitalizmus, nyugodtan van. Megvan. A magyar nagytőke, ez az új nagytőke, ez az izé… Dallas-turbó, EU-s pénzes, felnyomott, ez meg, ez…. nem tudom, mitől retteg ennyire! Oké? Tényleg nem értem, miért nem tűrik el, hogy van egy lap, aminek az olvasói még néha rájuk is szavaznak. Ami kritizálja őket, ami megmutatja, hogy “ezek b#zmeg bunkók”. Ezt nem tűri el. (…)

Tehát, hogy az Index, aminek a krédója, amit sosem kellett kimondania, de az egész működése, ha megfigyelted a cikkeket, azok hangvételét – persze, mindenkit fikáztak, de arról szól, hogy volt itt egy másik kapitalizmusnak az ethosza: “ha az ember szorgalmas, ha ügyes, ha jó az ízlése, ha járt Nyugaton, ha ismeri a módit, ha ezt így meg tudja csinálni jól, akkor érvényesülhet.” És ezeket a dolgokat emelték ki, amik szerintük jók, és ehhez mérten fikáztak le igazából mindenkit, aki nem felelt meg ennek. És minden olvasójuknak…. az az irodista-hadsereg, azok a kisvállalkozók, a nyugatra szakadt emigránsok… (most volt egy cikkük arról, hogy ki hogyan él meg a válságban, vállalkozókat szólaltattak meg, mert ezek voltak az olvasóik) – ezek az emberek hittek abban, őszintén hittek abban, hogy lehetséges egy másik, vállalkozó kapitalizmus, és ha mindenki ezt csinálja, akkor majd nagykirály lesz az élet. És erre… tehát nem az van, hogy a fideszes nagytőke eltiporta a vele szembenálló kommunista ellenállást. Gyakorlatilag nincsenek Magyarországon kommunisták, ismerem az összeset. Ez nem egy létező veszély. Hanem hogy “lehet más a kapitalizmus”, ezt törölték el. Nem! Nem lehetsz független, vállalkozó szellemű, érdemből érvényesülő, stb.

Az én alapállásomból nem tudom felfogni, hogy ez miért érte meg. Miért gondolták, hogy ez lehetséges? Miért mész neki, és köpsz bele a kávéjába Magyarország legnagyobb fogyasztói szegmensének? Szóval ezt tuti, hogy nem így akarták és nem így gondolták végig: valamelyik macher túltolta a biciklit, és onnan tudod, hogy elrontották, hogy milyen gyorsan megindult ez a nagyon alpári szöveg arról, hogy a Dull a Dobrevvel egyeztet. Tehát, hogy egyből előveszik a Gyurcsányozást. Mert félnek attól, hogy az Indexen keresztül rájuk jövő egy vagy kettő X, az most ellenük fog fordulni, és jogosan félnek tőle, mert nemhogy ellenük fog fordulni, hanem azok az arcok vagy újságokat fognak előfizetni, vagy pártokat fognak finanszírozni, amik ellenzékiek lesznek. Tehát ezt nagyon mélyen elszámolta valaki. (…)

Tehát ha távlatilag figyeli ennek az országnak a mozgásait: Buda lelécel a Fidesztől, most legutóbb a Pilisben egy sóbánya miatt, ha jól emlékszem, most ami történik Tatán, ami történt Gödön, ami történik a bulinegyedben. Most történik meg az, ami a “Polgári Magyarország” vágyálma volt, az “öntudatos, magáért kiálló állampolgár”: az így elkezdett járni. És a politikai machinátorok, meg a PR-spin doctorok meg az egész gyíkember-iparág harminc éve magyaráz arról, hogy “a választók többé már nem párthűséggel rendelkeznek, hanem mint egy éttermi menün, arra szavaznak, aki az érdekeiket képviseli.” Hát most megérkeztek. Nagyon sokan vannak, és nagyon-nagyon mérgesek, és nem szerették feltétlenül az Indexet, de olvasták, mert abból kapták meg azt az ILLÚZIÓT, hogy ők tudják, hogy mi folyik a világban, hogy mi folyik Magyarországon, amitől tájékozottak lettek, amitől lett témájuk az esti sörözéshez, amiért nem unalmas vállalkozók lettek végülis, hanem “világra nyitott, gondolkodó individuumok” tudtak lenni. EZT rántották ki alóluk.  Ezek az emberek most ülnek a sötétben, és ma…, ma egy nagyon-nagyon hosszú munkanapjuk lehetett mindezeknek, amikor két Excel tábla és két customer database meg két ügyfél között még az Indexet se tudod megnézni. (…) Ez a veszteség nem egyszerre jelentkezik, hanem minden nap, tizenöt percenként. “

Huh.

Bevallom, elég nehéz ezután más vizek medreit taposva most más linkeket ajánlani, valahogy mindent olyan súlytalannak érzek most, a fentiek nyomán. Dehát a mederjárás nem egy érzelgős műfaj. Menjünk hát tovább, leszegett fejjel, a kavargó, iszapos sötétségben.

2. The ‘Awesomeness’ Factor, a Renaissance for Curated Newsletters, and the Right Content Frequency

“Building something of value is becoming more and more of like a legit ranking signal.”

Írónak tartom magam, nem marketingesnek. Az én szívemben mindig a tartalom értéke az első, nem a konverziós ráta. Továbbá a technológia-kritika mellett azért az utópiát is látom magam előtt, hogy milyen is lehetne a világunk, ha nem dopaminfüggő majomhordákként viselkednénk benne, hanem kicsit divatosabb lenne a jobb (nem “kényelmesebb” hanem “érdemesebb”) élet élésére való törekvés. És én hittem a “jóindulatú óriás” mítoszában, én akartam, hogy a végén a Google igenis az emberiség barátjaként legyen majd rögzítve a legnagyobb könyvben, mégha ezt a vágyképet már el is kellett engednem.  Ezért él mégis még bennem a remény, hogy a keresőmotorok fejlesztésében el fogunk jutni oda, hogy a kereső egyre pontosabban meg tudja állapítani, hogy az ember számára, aki beírta a keresőkifejezést, mi a valóban legértékesebb tartalom, és azt fogja az első helyre rakni.

A vicc az, hogy a Google mindig is elég jól állt a SEO-mágiával szembeni lépéselőny megtartásában. 

Ebből a linkelt beszélgetésből kiderül az egyik válasz arra, hogy miért fogtam bele én is a hírlevél-írásba, és miért lesz ennek erre nagyobb szerepe, méghozzá mindenképpen nagyobb, mint amekkora potenciál rejlik még például a Facebook vagy az Instagram platformjaiban a további fejlődésre. Az a predikcióm, kedves Olvasó, hogy te is egyre több hírlevelet fogsz olvasni ezen kívül, úgyhogy nem árt ha beállítasz nekik egy filtert a leveleződben, hogy külön legyűjtve lásd őket – lehetséges, hogy ez lesz a közeljövőben a tájékozódás legjobb módja, mégiscsak. Pedig te is azt hitted pár éve, hogy spam, és szemét, és lejárt lemez, és “senki nem olvas e-mailt”, vagy nem? Mert én elhittem ezt, de a trend megfordulni látszik. A kuráció, a hiteles, személyes válogatás ereje úgy tűnik, lebírja az ajánlórendszeres algoritmusokat , amelyek a közösségi média- és tartalomplatformok üvöltő káoszának mélységeiben pörögnek.

3. To Fight Disinformation, We Need to Weaponise the Truth

“The most dangerous form of cyberwar is the accelerating war to hijack our minds and belief systems”

Nem úgy néz ki, hogy a fejlett világban ügyek mentén fog valaki választásokat nyerni, vagy bármilyen legalább nemzetállami szintű kérdéshez politikai támogatást generálni. A demokrácia eltörött. Jelenleg kiberháborút kell vívni a politikai győzelemért. 

“Researchers from the Computational Propaganda Research Project at the Oxford Internet Institute have found evidence of organised social-media manipulation campaigns in 48 countries in 2018, up from 28 in 2017. And they have found that political parties and governments have spent more than $500 million on the “research, development, and implementation of psychological operations and public opinion manipulation over social media” since 2010. Based on the undoubted success of these attacks, I predict this figure will increase to over $2bn in 2020.”

A Cambridge Analytica jelezte, hogy a dzsinn kijutott. Ünnepelhetnek az akceleracionisták, mert lehetetlen mértékű politikai akarat kellene ahhoz, hogy a közélet valamelyest ismét kapcsolódni tudjon az elsődleges valósághoz (evés, ivás, tető, fűtés, oktatás, egészségügy, népjólét), és hogyan is gyűlhetne fel az akarat ekkora tech tőke ellenszélben?

“In 2020 we will realise that, to fight disinformation, we will need instead a Manhattan Project for truth.” 

A szerző önkéntes tényellenőrző hálózatok szerveződésében látja a lehetséges menekülési irányt. Megmosolyogtató még leírni is.

4. Dark Ages of the Web

daow.png

Nagyon király, nagyon látványos, nagyon vicces, nagyon könnyed internet-felhasználóifelület-történelmi áttekintés, ha jól emlékszem a Mito hírlevelében találtam.

5. How Whales Change Climate
Gondolom sokan láttátok már azt a régi, szupervirális NatGeo videót, ami arról szól, hogy változtatták meg a farkasok a folyók járását a Yellowstone Parkban (ha mégsem, akkor kötelező)

Na ez a videó a folytatás, bálnákkal.

Komplex dolog a természet, többet kéne kérdezni, mielőtt lövünk, azzal járna jobban mindenki.

Ez volt a mederjárók hetedik jelentése.

A korábbi jelentéseket itt találod. Ha nem szeretnél további jelentéseket kapni, jelezd egy egyszavas maillel, és azonnal töröllek a listáról.

Jó hétvégét mindenkinek!

Egy hozzászólás “A Mederjárók Jelentik #007” bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.