Sziasztok,   Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy esszészerű összefoglaló az alapján, amit az elmúlt néhány hétben figyelemre érdemesnek találtam az interneten.  Könnyű, nyári anyag lesz, sok képpel, ne számítsatok hatalmas agymunkára.  1. Good vibrations: bladeless turbines could bring wind power to your home A “skybrator” szóért természetesen járna a masszív arculcsapás a kétkezes tonhallal. Oszlopos tárgy, hát ez van. A Vortex Bladeless nevű startup lehozná a háztartásokba a szélenergia hasznosítását a masszív propellerek szintjéről. Csendes, nem bántja a madarakat, nem ijeszti a vadakat. A norvég állami energiacég teljesen rá van izgulva.  2. GYILKOS TORNÁDÓ KELET-EURÓPÁBAN: EGYEDI ESET, VAGY A JÖVŐ ELŐSZELE? Hűsítően friss hír, ami tónusban jóval sötétebb, mint amilyenre ezt a jelentést terveztük, de éppen ma érkezett és nem akartam kihagyni. Jégdarabokkal teletömött tornádó tarolt le tegnap egy 25 ezres cseh kisvárost,  alig 100 kilométerre a magyar határtól. Azt érdemes átgondolni, hogy mondjuk egy ilyennek mennyire vagy kitéve most. Illetve vedd hozzá a villámárvizeket és a tartós aszályokat, ezek, együtt a régebben megszokottnál intenzívebb viharokkal egyre gyakoribb vendégek lesznek Magyarországon az aktuális becslések szerint. A klímaváltozás elleni harc mellett fontosabb kérdés a ‘mitigáció’: el kell fogadni bizonyos változásokat, mert már most is elkerülhetetlenek. A játéktér abban van, hogy mennyire lesz ezeknél a jelenségeknél még durvább a helyzet mondjuk 40 év múlva. 3. Először észleltek hazánkban egy pintyfajt Az aranyos kismadár az egyáltalán nem nyomasztó trombitás sivatagipinty névvel rendelkezik, tehát a flyby-oló tornádókon túl az afrikai madarak már konkrét határsértésekkel próbálkoznak a kiszáradó Dél-Magyarországon.  4. Egy imádjukkép így péntek estére. Lelkesítő fotó a Budapest Bike Maffiától: Maradandó élmény lehet ekkora gyerekként fel-alá tekerni a városban és az embertársaidon segíteni. Ha még nem hallottad, ajánlom figyelmedbe a BBM indulása utáni évben, 2012-ben készült podcast-adásomat, amiben a szervezet a fő téma, és akkor még igazán nem látszott, hogy az ország egyik legkarakteresebb és nemzetközileg ismert civil kezdeményezésévé fejlődnek. Bár képes lennék a bennem kavargó dühöt úgy csatornázni teremtő energiává, ahogy Havasi Zoltán teszi. 5. Jean Sibelius chillin in a hammock with his grandson. Aktuális, twitteren elém kerülő, abszurd humort (?) posztoló account a “Composers doing normal shit” (kb: “Zeneszerzők hétköznapi élethelyzetekben”), amelyen klasszikus zeneszerzők archív fotóit láthatjuk, némileg szarkasztikus, de leginkább szórakoztatóan tényszerű képaláírásokkal. Ez volt a mederjárók tizenkilencedik jelentése.

Sziasztok,   Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy esszészerű összefoglaló az alapján, amit az elmúlt néhány hétben figyelemre érdemesnek találtam az interneten.  Először is köszönöm a reakciókat a legutóbbi, videós hírlevélre (itt találod a weben, ha esetleg kihagytad, szerintem érdemes egy próbát tenni vele).  Másrészt, most csütörtök este van, szóval egy kicsit változik a Mederjárók Jelentik koncepciója. Mostanáig pénteken vagy szombaton igyekeztem küldeni ezeket a leveleket, az eredeti szándék szerint mindig az elmúlt hét gyűjtését megosztva veletek. Mostantól az lesz, hogy a hírlevelet akkor küldöm ki, amikor elkészül, vagyis ha megvan az öt pont és kész a szöveg, akkor rögtön megy is. Ezzel a pénteki (szombati) munkablokk felszabadul és reményeim szerint egyéb tartalmakkal tudok majd nektek szolgálni ennek köszönhetően. A múltkori videó már egy óvatos lépés volt ebbe az irányba.  Az elmúlt hónapokban ritkábban jelentkeztem többféle ok miatt, de közben a mai jelentés anyagán túl még 17 link várja, hogy megosszam veletek, és persze bármikor érkezhet újabb. Szóval nem az ihlet vagy a kedv hiányzott, és valószínűleg elég hamar jelentkezni fogok a következő jelentéssel. Ennyit a metáról, jöjjenek a linkek. 1. A magyar irodákban is megjelentek a robotok, és gyorsan megváltoztatják a munkát “Robotikus folyamatautomatizálásnak” hívjuk azt, amikor egy szoftvernek meg tudod mutatni, hogy milyen (egyszerű, mechanikus, copy-paste) feladatot végzel el, és azt utána megismétli. Nem tűnik atomfizikának, nem kell hozzá kvantumszámítógép, mégis a 2020-as évekig kellett várni, hogy lendületet kapjon, és súlyos tízmilliókat takarítson meg az OTP-nek. Az ígéret az, hogy a bürokratikus szüttyögésekkel nem kell diplomás emberek idejét pazarolni a továbbiakban. A rettegés az, hogy ezzel a munkaerőpiac nagy részének alávágunk. Hamarosan súlyos kérdésekkel nézünk szembe, mint emberiség, például hogy tényleg érdemes -e úgy tenni, mintha lenne értelme a ma munkának nevezett tevékenységek baromi nagy részének? Ennek a folyamatnak két (végletes) kimenetele van, az egyik a kommunisztikus tech utópia (a gépek dolgoznak, mi meg festegetünk, metszegetünk, falat mászunk), a másik az egyenlőtlenségi disztópia, ahol a szerencsések csinálják ugyanezt erődvárosokban és bunkerekben, a kevésbé szerencsések pedig törzsi társadalmakba verődve ölik egymást a szűkös erőforrásokért. A G7 cikke abszolút nem erről szól, csak jelezni akartam, hogy a mederjárók számára ez egy kulcsfontosságú téma, amivel biztosan sokat foglalkoznak még majd a jelentéseikben. “A technológia az utóbbi pár évben jelent meg a legnagyobb magyarországi cégeknél, jellemzően globális cégcsoportok itteni szolgáltató központjaiban (azaz SSC-kben), illetve bankoknál. Több ilyen vállalatnál már elindult a cégműködés átalakulása, a technológia elterjedése azonban még kezdetleges nálunk. Az RPA-nak hiába lesz jelentős hatása a magyar társadalomra a következő években, az általam megkérdezett szereplők nem tudnak a magyar helyzetről szóló átfogó kutatásról, a közbeszédben lényegében egyáltalán nem jelenik meg a jelenség, és a legtöbb cégvezető sem hallott még az RPA-ról.” A cikk beszél viszont arról, hogy az egyik legmenőbb RPA szoftver, a UiPath, az nem Szilícium-völgyből bukkant elő, hanem Bukarestből! A cucc olyan szinten nem “ígéret”, hogy a cég alapítója, Daniel Dines pedig Románia leggazdagabb embere lett. (esettanulmányos cikk itt) Ez kicsit olyan, mintha nálunk nem Mészáros Lőrinc lenne a leggazdagabb, hanem mondjuk Árvai Péter Prezi CEO, vagy a cápákközöttös Balogh Péter (Nav’N Go alapító). Az OTP esetében annyi az érdekes, hogy egy hirtelen kormányzati döntésre kellett úgy reagálni, hogy tudták, hogy képtelenség lesz fennakadások nélkül kezelni a helyzetet. Ez a külső nyomás sarkallta őket az innovációra, és fenomenálisan sikerült megoldani a feladatot automatizálással. Egyébként a robotok hatásának van egy ilyen népszerű narratívája: “Szoleczki Zoltán azt mondta, hogy az OTP Banknál nem bocsátottak még el embert az így felszabaduló munkaórák miatt, és nem is terveznek ilyesmit. „Jelenleg inkább az a probléma, hogy nincs elég kollégánk az idő hiányában hátra sorolt, de nagy hozzáadott értékű célok megvalósításához. Sokkal több projektötlet merül fel, mint amennyi kapacitásunk van. Ha viszont kiváltunk egy folyamatot robotokkal, akkor a munkavállaló kreatívabb, értékteremtő feladatokkal foglalkozhat” – mondta.”    Összességében én is izgatottan várom, milyen lesz, amikor nem cikkírásból élek, hanem cikkíró robotok felügyeletéből, és már most is használok két olyan szoftvert, ami AI alapú. De ennek a sztorinak akkor is többféle kimenetele lehet, már középtávon is.  2. Graham Hancock – The War on Consciousness BANNED TED TALK Ez a “betiltott” TED Talk ugyanazt a provokatív teóriát szedi elő, amit egy korábbi jelentésben már érintettünk amikor a lappföldi légyölő galóca-sámánok és a Mikulás kapcsolatáról esett szó, vagyis, hogy a természetben fellelhető pszichedelikus növényeknek könnyen lehet, hogy kulcsszerepe van az emberi elme és kultúra evolúciójában. Emellett sok szó esik arról is, hogy ezek az anyagok mennyire helytelenül vannak kezelve a mai kultúránkban. Bizonyos pszichedelikumok terápiás alkalmazásának legalizálása a küszöbön áll, úgyhogy erről még sokat fogunk hallani a következő években.   3. Chemical weapons in Baltic Sea an ‘urgent threat’ A második világháború óta hatalmas tömegű vegyi és konvencionális fegyver rohad a Balti-tenger mélyén, és hát ez probléma, gondolja az a 39 EU parlamenti képviselő, akik levélben fordultak Von Der Leyen asszonyhoz, hogy esetleg nem kellene tovább mérgeznünk magunkat ezekkel.  Elég beteg az egész, úgy került felszínre az ügy (ha!), hogy az ukrán hírszerzés szólt, hogy esetleg oda kéne figyelni a Nord Stream 2 gázvezeték tengerfenéki szakaszán, a Dániához tartozó Bornholm szigetnél, nehogy felkavarodjon a trutyi a mélyben. Bornholm egyébként, a Google Maps szerint, így néz ki: Az itt élőknek saját identitásuk van, bornholmiaknak tartják magukat, jelentékeny függetlenedési hajlammal. A nyelvük elég jelentősen különbözik a dántól. Népességük nagyjából 40 ezer. Szóval ezeken a partokon ázik a toxikus hadianyag. A gázcsövet építő orosz hajók legénységének például atropint adagoltak ki, biztos ami biztos. Az atropin az idegmérgezés hatásait enyhíti. Az ukránok szerint a hajók horgonyai okozhatnak gondokat, például.  Az Északi Áramlat Oroszországból szállítana gázt egyenesen Németországba, végig a tengerfenéken. 4. Step into my (home) office  Szuper fotóriport arról, hogyan élték meg embertársaink a karantént. Néhány szereplő: Ava, a teheráni virágkötő (ex-angoltanár) Emil, a biskeki logisztikai szakértő Nancy, az ecatepeci ranchera énekes, aki virtuális szerenádadásból tartotta fent magát a lezárások alatt a filippinó call centeres anyuka, a thai online séf, aki multitól lépett ki a bangladesi marketinges, a dél-afrikai prédikátor, és így tovább. Borzasztó furán ismerős arcok és élethelyzetek, mindenki online, mindenki home office, nyomják az életet, ahogy lehet.  5. József Attila – Nem én kiáltok Nem én kiáltok, a föld dübörög, Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán, Lapulj a források tiszta fenekére, Símulj az üveglapba, Rejtőzz a gyémántok fénye mögé, Kövek alatt a bogarak közé, Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben, Te szegény, szegény. Friss záporokkal szivárogj a földbe – Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat. Légy egy fűszálon a pici él S nagyobb leszel a világ tengelyénél. Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok! Meddő anyánk gyerekért könyörög. Barátom, drága, szerelmes barátom, Akár borzalmas, akár nagyszerű, Nem én kiáltok, a föld dübörög. Ez volt a mederjárók tizennyolcadik jelentése.

Sziasztok,   Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, ezúttal videóban:

Ha szívesebben olvasol, semmi gond, itt van az enyhén szerkesztett leirat:

Szevasztok, ez itt a mederjárók jelentik, 17. epizódja, ezúttal videóban, aminek teljesen technikai oka van, illetve kísérleti jelleggel is.

Most nem öt linkről lesz szó, hanem csak egyet szeretnék átbeszélni veletek: ezt a cikket, mert úgy gondoltam, hogy megérdemli ezt a kitüntetett figyelmet. 

A cikknek a címe az, hogy a “piramisjáték-karrier” és alapvetően arról szól, hogy a közeljövőben előfordulhat az, hogy gyakorlatilag az emberek, magánemberek be tudnak fektetni egymásba. 

Ez a munka jövője szempontjából szerintem tök fontos lesz. 

Milyen történelmi előzményei voltak ennek a jelenségnek?

Szóval David Bowie kiadott gyakorlatilag egy részvénycsomagot, amivel a saját munkásságába lehetett befektetni, 1997-ben. És ennek meglehetősen jó volt a fogadtatása, tehát a Moody’s egy kifejezetten jó befektetésként jelölte meg ezt a papírt. És itt fontos természetesen az időpont. Tehát akkor az, hogy rocksztár vagy, globálisan ismert név az egyik legfontosabb szereplő ezen a területen, meg ebben a közegben egy meghatározó karakter, akkor a lemezkiadásokból akkor még nem lehetett látni, hogy ez meg fog változni a közeljövőben.

Elsősorban a Napster-botrány és a fájlcserélők berobbanása jelezte, milyen szinten fog átíródni minden. 2002-ben már azt mondta Bowie, maga a copyright fogalma sem fog létezni már tíz év múlva, és hogy a zene maga olyan lesz, mint a csapvíz vagy az elektromosság. 

Az első felében végül is nem lett igaza, mert ugyan volt némi mozgolódás, de semmi átütő változás nincs a szerzői jogok terén. 
Pedig nagyon időszerű lenne szerintem is, és lehetne ezt sokkal innovatívabban is csinálni, mint ahogy most csináljuk. Egyébként részben erről is szól ez a cikk. Ebben most különösebben nem akarok elmerülni, de azt szoktam ilyenkor mondani, hogy az, hogy Michael Jacksonnak még az ükunokái is milliárdosok legyenek, csak azért, merthogy az ő ükapjuk volt Michael Jackson, és hogy nem egyszerűen azért, mert amit ő felhalmozott vagyon, az átöröklődik, és akkor ők ezzel a plusszal indulnak, hanem még az ő szellemi termékének az újabb és újabb eladásából származó bevételek hozzájuk kerülnek. Szerintem ebben a formában ez így nem igazán helyénvaló, maradjunk annyiban. 
Bowie másik jóslata viszont már a sokkal érdekesebb, hogyha a streamingre gondolunk, akkor ott arról el lehet mondani, hogy gyakorlatilag rezsidíjat fizetsz, és minden album, meg sokféle egyéb zene fent van. 

A Bowie-részvény 2004-re ennek az egész folyamatnak köszönhetően tehát iszonyatosan bezuhant. A piac beárazta azt, hogy az albumok értékesítésére alapozott zeneipari működés az a 2000-es évek elejétől, hát mondjuk úgy finoman, hogy a leszállóágba kényszerül, merthogy itt a digitális iparágnak a fellendülésével alternatív módok fognak előtérbe kerülni. 

De ettől függetlenül ez egy érdekes gondolat, és klasszik olyan típusú elmének kell hozzá lenni, mint Bowie, hogy ő személy szerint a saját magába befektetés jogát megteremtette, tehát  lehetőséget biztosított arra, hogy ha te hiszel az ő jövőjében, akkor vásárolj olyan részvényt, ami az ő saját jövőbeli keresete a fedezete. 

És ez az egész koncepció az, amiről a cikk szól gyakorlatilag a továbbiakban, mert hogy a blockchain technológia lehetővé teszi, hogy direktben, mint magánszemélyek kössünk egymással szerződéseket.

Vannak már olyan iskolák, mint például a Lambda School, aminek az a lényege, hogy ingyenesen igénybe veszed az oktatást, kijárod az iskolát, és például a Lambda esetében az iskola elvégzése utáni keresetedből 17%-ot átutalsz az iskolának 24 hónapon keresztül, de itt konkrétan ráadásul csak úgy, hogy ezt kizárólag akkor teszed meg, hogyha legalább ötvenezer dollárt keresel évente. Tehát ha ez, amíg nem éred el az évi 50 ezer dollár bevételt, addig nem is kezdődik el ez a 17%-os levonás. Illetve van egy ilyen sapka is rajta, tehát 30 ezer dollár lesz a maximum összeg, amit egyébként levonnak, tehát hogyha 24 hónapnál kevesebb idő alatt az összbevételednek a 17 százaléka meghaladja a 30 ezer dollárt, akkor ott véget is ér, és akkor az iskola is azt mondja, hogy oké, köszi, boldog vagyok és ennyi. 

Tehát ez azt jelenti, hogyha nem jön össze, akkor a suli az bevállalja azt, hogy oké, ő bukta a bulit. Tehát az iskola az fölvállalja magára azt, hogy neki olyan hírneve van, meg olyan képességei vannak, az a képzés, amit el lehet nála sajátítani, az annyit ér, hogy garantálja, hogy egy bizonyos megélhetést ezzel a végzettséggel tudsz magadnak biztosítani. Mert ha esetleg mégsem tudnál, akkor eltekint attól, hogy kifizesd azt a díjat. Tehát így kábé még ők kérnek elnézést. 

Ennek Magyarországon a Green Fox volt az első olyan példája, amivel én találkoztam. A Green Fox az a programozó iskola, ahol hát fél év alatt gyakorlatilag intenzív oktatás keretében adnak neked egy olyan programozói, fejlesztői alaptudást, amivel juniorként már el tudsz helyezkedni, és még az elhelyezkedésedet is segítik. Náluk tehát van egy olyan verzió, hogy nem fizeted ki a tandíjat, hanem a fizetésedből fogják vonni később. A Green Foxnál azért annyira nem baráti a koncepció, mint a Lambdánál, hogy ki se kell fizetni, ha nem sikerül. Ott előbb vagy utóbb ezt az adott pénzösszeget elő kell teremtened így vagy úgy, de hát ők az első fecskék, avagy rókák Magyarországon, legalábbis tudomásom szerint, akik ilyen szerkezetben, Income Sharing Agreement formátumban kínálnak bármilyen szaktudást. 

A cikk hoz még példákat: az Avenify, például nővérképzésre csinálja pontosan ugyanezt. Az a lényeg, hogy miután befejezted az iskolát és el tudsz helyezkedni szakképzett nővérként az egészségügyben, akkor a havi fizetésedből fogják vonni egy bizonyos részt, és ebben is vannak ilyen extra garanciák, hogyha kirúgnak, vagy hogyha visszaülsz az iskolapadba, akkor egy”pause”, tehát akkor megállítják, abban az időszakban nem kell fizetned. És az is egy elég kedvezőnek tűnő ajánlat, hogy összesen 60 alkalommal, tehát összesen hatvan olyan hónapnak kell lennie azután, hogy elvégezted a sulit, amikor vonnak a fizetésedből valamennyit. És hogyha ez megvan, akkor a suli arra azt mondja, hogy oké, elég köszi. És ha nagyon gyengén keresel, annak is csak egy fix százalékát ugye vonják le mindig, és hogyha ebből egy akkora összeget keres vissza az iskola, ami igazából az oktatásodnak a költségeit mondjuk az ő szempontjukból nem is fedezte, akkor ők bevállalják a bukót. 

Oké, tehát nővérképzés, tehát elképzelhető ez a konstrukció bármilyen szakmával. 

Itt van egy másik példa, az Edly, ez pedig az egészet megfordítja, hogy te befektethetsz másoknak a képzésébe. Tehát itt te a pénzedet elutalhatod az iskolának, és az iskola finanszírozza másoknak a képzését, amit ők visszafizetnek majd abból a pénzből, amit megkeresnek azután, hogy elvégezték a sulit, és te abból részesedsz. Ez már egy befektetési irány vagy lehetőség, hogyha egy olyasvalakivel tudsz kapcsolatba lépni, ilyen formán segíteni valakinek a karrierjét elindítani, egy tehetséges fiatalnak, aki később sokat keres, akkor abból te is többet fogsz, mivel fix arányokról van szó, tehát így többet fogsz visszakapni. Tehát a diák jövőbeli fizetésének egy fix százalékát meg fogod kapni. 

A Lambda School fel van sorolva, amit az előbb említettünk, de itt a Berkeley, meg egyéb egyetemek. És itt az egyetemeknek van mire alapozniuk. Tehát ezek az egyetemek azt állítják, hogy a medián kezdő fizetés a diákjaik körében, az mondjuk 160 ezer dollár. És a képzés díja nyilván nagyon borsos, és ez egy erőteljes szűrő, a társadalmi mobilitásnak egy gátja. Nagyon sokan nem tudják ezt kifizetni, lehet, hogy van egy szegény családból jövő tehetséges srác, aki mondjuk simán helytállna, és így utána el tudna helyezkedni egy jó állásban, mert soha nem fogja tudni előteremteni az oktatásának a költségeit. 

És akkor így gyakorlatilag crowdsource-olni lehet. Tehát te így befektethetsz x mennyiséget abba az emberbe, és milyen boldog lesz egyébként. Természetes, hogy örülni fog valaki, hogy ezt a lehetőséget megkapta, és hogy mondjuk egy magas színvonalú életformát magának meg tud teremteni, és ez bőven megéri neki azt, hogy a fix százalék miatt így némi bónusszal fizeti vissza az oktatása költségeit később. Úgyhogy már most is létező példák erre az ilyesmi a modellre.

És akkor itt menjünk még egy szinttel tovább.

Egy Alex Mesmaj nevű arc azt mondta 2020 áprilisában, hogy “adjatok nekem 20.000 dollárt, és az az ajánlatom, hogy a 15 százalékát az összes bevételemnek megkapják a befektetőim a következő három évben.” Tehát “ez a tervem, ezt akarom csinálni, kell hozzá egy ilyen kezdőtőke, és ha ebbe beszálltok, akkor azt garantálom, hogy az összes bevételem 15%-át kifizetem a befektetőim között, negyedévente”.

Ezt úgy csinálja, hogy kiad egy tokent, aminek van egy adott értéke, és onnantól kezdve azzal is lehet kereskedni. Tehát hogyha neki jól sikerül ez a kísérlete, és mondjuk jó pénzeket fizet ki a három évnek az elején, akkor lehet, hogy a tokennek a tulajdonosa úgy dönt, hogy megválik mondjuk ettől a tokentől, és eladja másnak, és akkor már magasabb áron tudja eladni, mert tudja igazolni azt, hogy ez egy elég jó befektetés, hiszen már most milyen szinten termel a srác. Ez az úgy nevezik, ő meg a sajtó, hogy “Human IPO”. Tehát, hogy amikor emberként, magánemberként lépsz a részvénypiacra gyakorlatilag, mint amikor a vállalatokat részvénytársasággá alakítják át.

És akkor itt jön be ez a bulvár szintje a dolognak, hogy azt is kitalálta a srác, hogy a tulajdonrészek birtokosainak ad bizonyos jogokat, hogy dönthetnek az ő életével kapcsolatban. Tehát ilyenekben, hogy táplálkozási szokások, meg hogy mikor keljen föl reggel, meg milyen fajta edzésterve legyen, ilyesmi, ezeket így bedobálja, hogy itt most lehet dönteni. Ez már kicsit bulvár kategória, de ez már csak egy ilyen extra szint az alapötleten. 

Egy pillanatra térjünk vissza a magyar valóságba.

Ha ismertek olyan embert, vagy ti magatok is olyanok vagytok, akinek vízvezetékszerelőre, villanyszerelőre, kőművesre, festőre, stb. ilyesmire van szükségetek, illetve volt mondjuk az elmúlt három évben bármikor, akkor én nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a saját tapasztalatom, illetve a saját ismeretségi körömben azt látom, hogy iszonyatosan nehéz, megfelelő embert találni. 

Például, amikor valakivel valamit megbeszélsz telefonon, például azt, hogy jó, akkor csütörtökön kijön, és megnézi a helyszínt, és akkor utána majd mond valamit, hogy akkor csütörtökön kijön, nem? Tehát, hogy akkor így ezt várod. És a gyakorlat azt mutatja, hogy most már nem az van, hogy egy-két százaléka az embereknek link, és ezt nem tartja be az ígéretét, hanem totálisan leépült erkölcsileg az egész társadalom, a digitális technológiáknak az általános mindent újraírni képes mivolta miatt. Mivel folyamatosan tudsz optimalizálni, mert folyamatosan jön be az új információ, és mindig jöhet valami, amivel értelmesebben el tudod tölteni az idődet, ezért az emberek nem kötelezik el magukat, vagy ha mégis, akkor baromi könnyedén kimentik magukat. 

Biztos, hogy mindenkinek közületek vannak sztorijai, tehát ezt nem is akarom tovább ragozni. Tehát ilyen elképesztő, elképesztő…

Úgy tűnik tehát, hogy a piacon igény van, meg hiány, és az elmúlt években egymást érték ráadásul az olyan típusú állami támogatások, amik pont ezt a szektort így tolnák, meg erősítenék. Tehát ez az igény még mindig, ez a fekete lyuk, ez a vákuum, ez még mindig egyre nagyobb lesz. Tehát nagyon kéne olyan ember, aki meg tudja csinálni, jól, aki odajön amikorra megígérte, meg elfogadható minőségben csinálja meg. 

Ugyanakkor van a valóságnak egy olyan vetülete – amire például nekem ilyen kvázi középosztálybeli értelmiségiként aggasztóan csekély a rálátásom – ami szerint Kelet-Magyarország nagy része már eléggé durván zuhan. Ez persze nem egy új folyamat, évtizedek óta zajlik, biztos voltak benne ilyen ingázások, de azért elég sokakat érint a mélyszegénység.

Nagyjából a magyaroknak a harmada olyan körülmények között él, ami nekünk innen eléggé nehezen elképzelhető, ahhoz képest, hogy fizikailag meg kulturálisan mennyire közel vagyunk hozzá, mégis valahol egy másik világban zajlik ez az egész. 

Nincsenek a birtokomban olyan adatok, amik alapján azt fel tudnám mérni, hogy ez mennyire súlyos, és hogy kinek van igaza ezekben a kérdésekben: a téma iránt fogékony civil szervezeteknek, vagy annak a propagandának, ami szerint Magyarországon mindenki egyre gazdagabb lesz és mindenkinek kurvajó, mondjuk a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest. 

Ezt most innen, ebből a székből nem fogom megmérni, csak azt tudom mondani, hogy érzek egy ilyen jelenséget. 

Na most, mi van akkor, hogyha elintézzük azt, hogy a fiataloknak legyen egy olyan iskolázottsága, hogy tudjanak írni, meg olvasni, meg számolni ilyen alapműveletek szintjén, és egy alap munkakultúrát elsajátítani? Erre az oktatás a visszajelzések alapján, nem feltétlenül képes, és főleg nem ezeken a területeken, amiket említettem. És természetesen ez nem azért van, mert a tanárok nem képesek rá. Itt most rendszerszintű problémáról beszélek. Ez a teóriám. 

Mi van akkor, ha fogjuk ezeket a gyerekeket, és megtanítjuk őket ezekre az alap dolgokra, és utána másfél-két éves alapképzésekkel elsajátítható szakmákra, amikről az előbb beszéltem, mint a villanyszerelés, kőművesség, szobafestés, intenzív oktatás keretén belül szerint, mesterek mellett dolgozva? Ha megfelelően oktatjuk őket, és arra, amit konkrétan csinálni kell, és nem hülyeségeket várunk el tőlük, akkor szerintem másfél-két év alatt egy tizenhét-tizennyolc éves srácot föl lehet húzni olyan szintre, hogy meg tudja csinálni az alap dolgokat, megfelelő szakmai felügyelet mellett. És utána már rá van bízva, hogy a karrierje a továbbiakban hogyan alakul. Miért ne lehetne ilyen ISA-rendszerben megcsinálni?

Tehát itt van ez az iszonyatos nagy piaci igény. Miért ne finanszírozzuk mi, középosztálybeliek azt, hogy a szegény gyerekeket kiképezzék arra, hogy normális munkát tudjanak végezni és ezt az iszonyatos piaci igényt kulturált módon betöltsék itt Magyarországon, ami folyamatosan jelentkezik, és amivel non-stop szívunk, hogy nincs megfelelő színvonalon elvégezve?

Ahhoz képest, hogy mint említettem, ilyen másfél-két év alatt meg lehet szerezni az alapvető szakértelmeket hozzá, és utána van egy olyan piaci körülmény, hogy lubickolni lehet a megrendelésekben. 

Ez azt jelenti, hogy ők nagyon-nagyon gyorsan nagyon sok pénzt tudnának keresni. És akkor, tehát, miután baromi gyorsan visszakeresték az oktatásuknak a költségeit, befektetésként is tudna működni, tehát igazából többet fizetnének vissza, mint amennyibe valószínűleg az oktatásuk került.

Nekem ez egy ilyen logikus gondolatnak tűnik, a kőműves-startup-ISA-oktatás.

Valaki legalább ellenőrizze már le, hogy ennek van-e érvényessége, mert minden irányból azt látom, hogy nem az, hogy “talán”, hanem hogy borzasztóan erősen ott van a jelenségnek az összes oldala: ott vannak a fiatalok, akiknek nincsen lehetőségük se arra, hogy fölmérjék pontosan, hogy az életben hogyan álljanak helyt, mert nincsenek információik hozzá, és közben meg vannak ezek a karrierutak, amik meg ilyen nagyon kényelmes megélhetést biztosítanak.

Lehet, hogy öt év múlva, miután fölépített valaki saját magának már családi házat a kőműves karrierjéből, és ott áll 25 évesen, akkor utána meg elmehet programozni, akár ugyanilyen ISA struktúrában, hogyha azt akarja csinálni, vagy lehet belőle digitális nomád, de itt közben van egy olyan narratíva is, hogy nyomorognak az embertársaink, tömegével. 

Az egész bolygó be lesz lassan drótozva, úgyhogy nem nagyon látom, hogy ne lenne valóság az elkövetkezendő tíz éven belül, hogy ilyen direkt szerződéseket kötünk egymással, és ennek az egyik felhasználási módja például az, hogy akár egymás sorsába befektetünk.

Ez volt a mederjárók tizenhetedik jelentése.

Jó hétvégét mindenkinek!

Sziasztok,   Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy válogatás abból, amit az elmúlt két hétben figyelemre érdemesnek találtam az interneten. Összesen 5 link, pár perc az egész. Kicsit ilyen forradalmas lett most, nincsenek véletlenek. 1. Irony as Saharan dust returns radiation from French nuclear tests in the 1960s Magyarországon is lehetett már egy kis finom homokot találni rejtélyes módon a parkoló kocsi tetején reggel, néhány alkalommal, de Nyugat-Európát, elsősorban a Földközi-tenger északi partvidékét az utóbbi években néha rendesen belepi a szaharai homok. Lyon: A megszokottá váló jelenségbe az csempészett némi izgalmat az elmúlt hetekben, hogy a legutóbbi adag homok radioaktív volt. Semmilyen veszélyt nem jelentett a homokkal érkező cézium-137, de attól még sugárzott rendesen. Az irónia az, hogy ez a sugárszennyezettség a 60-as évekből származik, amikor kísérleti atomrobbantásokat végeztek a Szaharában – a franciák. Az egész történetnek már-már giccses a szimbolikája. Ha te egy isten lennél, kedves olvasó, és figyelmeztetni szeretnéd az öngyilkos tévútra elbitangolt kreálmányaidat a klímaváltozás fenyegetéséről, nos, el tudnál képzelni elegánsabb intő jelet annál, minthogy finom sivatagi homokot küldesz a városaikra? Ez a friss üzenet, a “minden körbemegy” üzenetét hordozó sugárzó homok már csak egy zseniális kis csavar hozzá. 2. How Investigative Journalism Flourished in Hostile Russia Érdekes adalék a számunkra talán legismertebb diktatúra belső működéséről. Mémek szintjén élénk képeink vannak róla, a Dance Dance Revolution-szoba Putyin óriásdácsájában, az alacsony intenzitású háború Ukrajna keleti felében, a nemzetközi szankciók, a sokszor szellemes diplomácia, a kormánykritikus civil szervezetek elleni rideg brutalitás, a saját életére törő FSZB-ügynököket egy telefonbeszélgetéssel nevetségessé tevő Navalnij, de azt például nem hiszem, hogy sokan tudnátok, hogy Oroszországban pár dollárért megveheted bárkinek a híváslistáját, lokációs, vagy bármilyen egyéb adatait. A szolgáltatás neve Probiv. Hétköznapi dolog, féltékeny házastársak, kíváncsi üzletemberek rendszeresen használják, és persze a rengeteg tényfeltáró újságíró közül sokan szívesen élnek ezzel a lehetőséggel, vagyis azzal, hogy Oroszország saját hírszerzési szervezeteitől vehetsz téged érdeklő infókat egy kis zsebpénzért. Az egyik újságíró szerint emiatt Oroszország “az egyik legtranszparensebb ország a világon”. Az oroszokra mindig érdemes odafigyelni, mert olyanok, mint egy görbe tükör Európa előtt, de mégis képtelenség nem elámulni az “oroszság” kortárs megnyilvánulásain. A másik tanulság a Bellingcat és a független oknyomozó újságírás új virágkora, ugyanis a jelek szerint a technológiát még mindig nem tudják teljesen elbirtokolni az olyan, disztópikus nagyhatalmi erők, mint a nagy tech cégek és autokratikus oligarchiák. Annyi adat érhető el már a világban, hogy nem is kell feltétlenül a dark webre vándorolni ahhoz, hogy turpisságokra derítsünk fényt. 3. A FURCSA SZAKADÁR KÖZTÁRSASÁGOT, TRANSZNISZTRIÁT VALÓJÁBAN AZ EU TARTJA ÉLETBEN Maradjunk még egy kicsit az orosz abszurdban, végülis ők vertek le minket ’49-ben is. Élénken él bennem annak a fotósorozatnak az emléke, amit úgy 10 éve láttam Tumblren, és amiből értesültem a Dnyeszter-melléki Köztársaság létezéséről, pedig csak párszáz kilométerre van. Ez igazából egy orosz katonai enklávé, Moldovának a Dnyeszter folyó és Ukrajna közötti részén. A Szovjetúnió nyugati határvidéke. Oroszok, ukránok és moldovaiak lakják. “Az országot kvázi a Sheriff-csoport uralja, amely mögött két volt KGB-tisztből lett oligarcha, Viktor Gusan és Ilija Kazmalij áll: a csoport egy több céget összefogó nagy konglomerátum.” Az “országot” nem ismeri el szinte senki, de Moldova tőlük vesz egy csomó gázt és cigit. “A gázüzlet itt úgy néz ki, hogy Tiraszpol a Moldovagazon keresztül orosz gázt importál, amelyet nem fizet ki, ezért a Moldovagaz tartozása egyre emelkedik. A tiraszpoliak továbbadják a Moldovagazon keresztül importált orosz gáz tetemes részét – immár nem ingyen – a Sheriff-csoport érdekeltségébe tartozó Cuciurgan-i erőműnek, amely áramot állít elő ebből. Az előállított áramot, pedig piaci áron Transznisztria eladja Moldovának.” Az egyik legfurább, legvegytisztábban XX. századi kelet európai hely lehet a világon, egy rezervátum, ahol még mindig sarló-kalapácsos címer van. 4. Netflix Tests a Programmed Linear TV and movie channel in France Nem is kell annyira az “on-demand”? Nem mindenki tud megbirkózni a döntésparalízissel, ami abból származhat, amikor egy végtelen adatbázisból kell bizalmat szavaznod valaminek. A Netflix a klasszik “tévéműsor” formátumot, mint opciót, tesztelte Franciaországban. Egyébként viccen kívül az az egyik tanulsága az on-demand média forradalmának, hogy te, mint fogyasztó, gyakran jobban jársz, ha olyanok döntéseire hagyatkozol, akik nálad tájékozottabbak – ezt csinálják a kurátorok is a múzeumokban, és azért nyitod meg a mederjárók jelentéseit is, mert érdekel, hogy egy a tiédtől kicsit eltérő perspektíván át hogy néz ki a világ és az internet. Egyébként ez a teszt abból a felismerésből is származik, hogy a 60+-os korosztálytól nem érdemes elvárni, hogy alkalmazkodjon a streaming platformok sajátosságaihoz, sokan egyszerűen nem tudják megszokni, hogy nekik kell választani.  5. Şehîd Canşêr Zagros – Oliver Hall – Şehîd Namirin Ez a megnyerő külsejű fiatalember az ekkor 23 éves Oliver Hall, Portsmouthból. Ez a harminc másodperces anyag egy gyászvideó. A YPG (Népvédelmi Egység, a kurdok észak-szíriai paramilitáris szervezete) ilyen videókkal tiszteleg hősi halottai előtt. Néhány évvel ezelőtt bejárták a sajtót azok a sztorik, hogy nyugat-európai tinédzserek nekivágnak a nagyvilágnak, hogy az ISIS-hez csatlakozzanak. Oliver egy példa arra, hogy a másik oldalon is vannak elhivatott önkéntesek. A videó leírása alapján Oliver a szétaknásított Raqqában segített mentesíteni az éppen felszabadított várost, amikor meglátott két gyereket egy még nem biztosított épületben. Bement értük és kihozta őket – a gyerekek megúszták, de ő maga egy aktiválódó akna áldozata lett.  Ez volt a mederjárók tizenhatodik jelentése. Jó ünnepi hétvégét kívánok mindenkinek, éljen a forradalom!

Sziasztok,   Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy válogatás abból, amit az elmúlt néhány hétben figyelemre érdemesnek találtam az interneten. Összesen 5 link, pár perc az egész. 1. What if countries were tackling Climate Change with the same intensity and urgency as Covid-19? Egyrészt a Covidpara aggasztóan háttérbe tolja a fenntarthatósági kihívásokat a köztudatban, másrészt én azt gondolom, hogy egy kicsit kedvet is csinálhat majd az aktívabb szerepvállalásokhoz ha a vírusveszély nem lesz ennyire imminens, mivel annál mi lehet rosszabb, minthogy hónapokra bezárunk embereket?  Ezek után igazán nem tűnne nagy cuccnak a városmagok gyorsított autómentesítése például, vagy a helyi termelői piacok támogatása, lokálisan karbonsemleges (vagy egyenesen szénmegkötő) zónák kijelölése. A linkelt írásban a szén-dioxidon kicsit túl erős a fókusz az én ízlésemnek, én jobban szeretem az erdőpusztulással, talajerózióval, biodiverzitás-veszteséggel és egyéb válságjelenségekkel egyben nézni az egészet, mert itt nem a kibocsájtás a lényeg, hanem hogy úgy kéne működnünk a Földön, hogy a már meglévő biológiai és klímarendszerek ne változzanak túlzottan nagyot, mert az nekünk kedvezőtlen lesz. Ennyi az egész.  Az írás lényege, hogy a kormányoknak mindenki által egyszerűen elérhető módon nyilván kéne tartania néhány kulcs-statisztikát, és közben kisebb-nagyobb beavatkozásokat hozni, amiknek aztán nyilvánosan követhető lenne az eredménye. Pár stat azokból, amikre én is kíváncsi lennék:havi üvegházkibocsátás (régió/ország)havi olaj és gázfogyasztás (régió/ország)energiahatékonyság nyomonkövetése régiónként (kWh/fő/nap) Néhány érdekesebb javasolt intézkedés:minden olyan eszköz tiltása, amiből létezik magas energiahatékonyságú verziógázfűtés tiltása újépítésű házaknál10 millió EUR feletti éves bevétel esetén minden cégnek kötelező kibocsájtási beszámolóháztartásoknak és kisebb cégeknek évente egyszer ingyenes auditálásátállási támogatási programok a szennyezőbb iparágak számára a kormányok automatikusan megszerzik egy idő után (pl 2023) minden olyan tetőfelület beépítésének jogát, amin nincs napelem, és elkezdik a telepítési eljárást saját hatáskörbenA média számára hozzáférés biztosítása ahhoz, hogy az alábbi témákról rendszeresen beszámoljanak:üvegházgáz “forró pontok” azonosítása és nyomonkövetésekulcsindikátorok alakulása régiónkéntátállási sikertörténetek 2. Az európai vakcinakáosz igazi urai – így “kezelte” egy nemzetközi tanácsadó cég  a teljes uniós Covid-választ Hátborzongató, szemfelnyitó írás arról, hogy a globális tanácsadócégek rendszeresen dolgoznak ki szabályozási javaslatokat a nemzeti kormányok számára is – ennek a mértékéről nekem fogalmam sem volt, és ezen a ponton nehéz nem szánalmas bábjátékként gondolni a demokratikus intézményrendszerre.  Lényegében azért kap Európa kevesebb vakcinát és lassabban, mint például az USA, mert, hát… nem olyan jók a kapcsolatai:  “Az EU vakcinaválsága azonban éppen abból alakult ki, hogy az USA és a britek – nagyjából a McKinsey tanácsára – hamarabb vásárolták fel az előre lekötött vakcina-adagokat, mint tette azt Brüsszel. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy míg – Biden új gyors oltási programja keretében – az USA-ban eddig 100 főre 7.5 dózis jutott, Nagy-Britanniában pedig ez az arány 11 dózis, Izraelben pedig egyenesen 45 dózis, addig az EU-ban január végén, ugyanebben az időben 100 főre 2.2 dózis vakcina jutott. Ezzel Brüsszel a saját maga által 27 tagállam nevében kötött szerződései mindeddig hatástalannak bizonyultak. A Corporate Europe Observatory által nyilvánosságra hozott tények után felmerül, valójában nem a McKinsey koordinálta-e éppen úgy a dolgokat, hogy fontosabb kliensei mögé „sorba állította” az EU-t?” Azt a teljesen magától értetődő kérdést is felveti a cikk, hogy miért nem kényszerítették a Mainzban fejlesztett Pfizer-BioNTech vakcina eredeti birtokosait a licensz felszabadítására, nem foglalták le és vették központi ellenőrzés alá a gyártást? Ez egy globális krízis, nem igaz? Ha mondjuk 1950-et írnánk, nem az lenne a leglogikusabb lépés, hogy amint megvan a vakcina, milliárdok zúdúlnak és épülnek a masszív gyártósorok? Mégis mekkora blamázs ez, hogy itt vagyunk a tomboló negyedik ipari forradalomban, és az EU összes polgára nincs beoltva mondjuk 6 hét alatt? Hiszen a vakcina sem technológiában sem erőforrásban nem egy különösebben korlátozott valami. A cikk nagyrészt a McKinsey kialakulásáról és fejlődési útjáról szól, és összességében olyan érzést kelt az egész, hogy nem kell ide konteó meg gyíkemberek: a rendszer alapműködése már elég ahhoz, hogy Qanon-sámánt csinálhatna gyakorlatilag bárkiből a felső-középosztály szintje alatt. Remek oknyomozó írás, különösen azért, mert a Mérce azért nem éppen egy EU- és kapitalizmus-kritikus orgánum szerintem.  3. Vast majority of Bulgarians unable to cover living costs Hamár elkezdtük ütni az EU-t: úgy néz ki, Bulgáriára még jó darabig lehet számítani, ha szükségünk van egy másik EU tagállamra, ami megnyugtatóan szarabb hely, mint Magyarország (Románia fejlődése miatt kezd nagyon leszűkülni ez a lista). Bár a bolgároknak van tengerpartjuk… mindegy, ne feszegessük. A lényeg, hogy jelenleg a bolgárok kétharmada nem keres annyit, ami a megélhetéshez elvileg elég. A gyakorlatban persze ez az 1300 euró jóval magasabb, mint amennyiből egy négytagú, átlag bolgár család el tud lenni, dehát mégiscsak 2 euró 40 cent az átlagos órabér, ami még innen nézve is értelmezhetetlen adat, és 14 évvel az EU-csatlakozás után ez azért elég szégyenteljes. Minden érintettre nézve. 4. The First 100: Day 17 Joe Bident valamiért úgy harangozta be a média, hogy igazi klímabajnok lesz, amit nem értek, sosem tartozott az igazán progresszív demokraták közé (egyébként arról miért nem beszél senki, hogy a világ “legfontosabb” demokratikus köztársaságában úgy van kétpártrendszer, hogy az egyiket Demokratáknak, a másikat meg Köztársaságiaknak hívják, a színük meg kék meg piros? Nem tűnik kissé kiüresedettnek ez a szisztéma már így ránézésre?). A Grist nevű klímaportál külön hírlevelet indított, amiben csak Biden klímapolitikai intézkedéseit követik nyomon. Ebben szerepel egy igazán szimbolikus darab: Biden aláírta az USA ELSŐ offshore szélpark-projektjének indítását… azért ebbe vicces belegondolni annak fényében, hogy az Északi-tengeren lassan alig tud átnavigálni egy sirály úgy, hogy ne csapja csőrön egy óriási propeller. (a projekt amúgy a Trump-adminisztráció előtt hevert már egy ideje, ez gondolom nem lep meg senkit) 5. Ami, 100% electric mobility accessible to all Ez itt az Ami, a Citröen új, városi e-mobilitási projektje. Azt találom benne érdekesnek, hogy nem kell hozzá jogosítvány, ezt nem tudom hogyan képzelik el, gondolom nálunk ilyesmi szóba sem jöhet. 70 km hatótáv, 3 óra alatt fullos töltés, 45 km/h max sebesség, és agresszív árazás (6000 euró, de nem a megvásárlás az elsődleges a tervezett felhasználási módok közül) C’est la vie,  faites vox jeux! Ez volt a mederjárók tizenötödik jelentése. Mielőtt jó hétvégét kívánnék, egy szóra még, ha szabad!  A statisztikákat nézegetve eléggé feltűnő, hogy gyakorlatilag senki nem nyitja meg a linkeket, amiket küldök (:D), viszont eddig összesen ketten iratkoztak le, a hírlevelek megnyitási aránya nagyon jó, és ha visszajelzést kapok, az kizárólag pozitív. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy igazából azért olvassátok a hírlevelet, amiket én írok bele, nem a linkek miatt. Vagyishogy a kommentár, az összefoglaló, az lényegesebb, mint az eredeti hír. Úgyhogy csak annyit akartam jelezni, hogy innentől ennek szellemében fogom írni a jelentéseket. A linkek csak azért lesznek, hogy lássátok az inspiráció forrását, meglegyen a lehetőség, ha érdekelne az eredeti tartalom. Köszi a figyelmet, mindenkinek jó hétvégét kívánok!

Sziasztok,   Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy válogatás abból, amit az elmúlt néhány hétben figyelemre érdemesnek találtam az interneten. Összesen 5 link, pár perc az egész. 1. Study shows: Solar facades and solar roofs are now profitable 30-50 százalékkal kerül csak többe a megszokott burkolati megoldásokhoz képest a “szoláris borítás”, vagyis ha egy épületet teljes egészében napelemekbe csomagolunk. Az eredmény nagyjából így néz ki: A technológia a hagyományos burkolati megoldásokhoz képesti többletköltségét néhány év alatt “ledolgozza” a megtermelt áram formájában. A “BIPV” kulcsszóra lesz érdemes figyelni ezen a téren (Building-Integrated Photovoltaics). Felújításnál is reális alternatíva, de nyilván újépítésű projektek terén a leghatékonyabb. 2. AquaGeoComponics A SmartRural21 egy települési “okos megoldásokat” gyűjtő EU pályázati program, ennek az anyagában figyeltem fel a magyar résztvevő elképesztő projektjére. A Törökkoppány (Somogy megye) településen található komplexumban az ötletgazda-vállalkozó a pár éve a magyar neten nagyot menő “akvapóniás” rendszert gondolta tovább. A lényeg, hogy élelmiszeripari hulladékon (maradék kaja menzáról? Ez nincs kifejtve) tenyészt rovarokat, és ezekkel a rovarokkal eteti a halakat. Az akvapóniában a halak trágyázzák a növényeket, amelyek talaj felhasználása nélkül teremnek. Fűtésre és áramra szükség van, ezt napelemmel és hőszivattyúval teljes egészében megoldják. A rendszer végeredményben zöldséget, halat és komposztot állít elő, ami az önfenntartáson felül profitot termel. A projektleírásban említik, hogy a rovaralapú termék annyira hype és keresett, hogy a halakat akár ki is lehet hagyni a jövőben az egészből. A lényeg az, hogy ez egy kísérlet egy olyan önellátó rendszer felépítésére, ami 1 embert foglalkoztatni is tud, és egy falusi telken megvalósítható (a projektépület kétszintes, 150 négyzetméter alapterületű, ami, hát, nem kicsi). A projekt 142.000 eurós támogatással indul, aminek a megtérülése mondjuk 20 éves távlatban is ambíciózusnak tűnik, de ez a költség csökkenhet, ha megvan a know-how és elkezd szaporodni ez a megoldás. Érdemes lenne közelebbről megnézni. 3. A Mikulás tényleg lappföldről jön, csak egy begombázott sámánról mintázták Hiánypótló anyag egy masszív végkövetkeztetéssel. Lelkiismeretesen össze van szedve, hogy posztmodern életünk katyvaszos “ünnepeinek” (magával az ünnep fogalmával is elvesztettük a kapcsolatot szerintem) ez a fantasztikus mintapéldánya milyen elemekből áll össze, és előhozza azt az elképesztő teóriát, hogy a piros-fehér szerkó a sámánoktól jön, akik légyölő galóca-teával és preparátummal hozták le a szentséget a hétköznapokba. Akinek van pszichedelikus tapasztalata, az tudhatja, hogy enyhe dózisban teljesen új és mélyebb értelmet kaphat a “szeretet ünnepe” kifejezés. De még a kéményen keresztüli érkezés is magyarázatot nyer. Egészen fantasztikus írás ez. A pszichedelikumok egyébként a következő 5 évben jelentős dekriminalizációs hullámon fognak átesni és a terápiás használat egyre inkább teret fog nyerni, ezt csak mellékesen jegyzem meg most, az USA-ban már látszik a trend. 4. Roza: The Land Between Two Rivers: Full Film (Rojava Documentary) Észak-Szíriában van egy kisebb régió, ahol egy olyan társadalmi kísérlet zajlik, ami valószínűleg teljesen egyedi az egész világban. Bázisdemokratikus, vallási toleranciát és a nemek közötti teljes egyenlőséget és ökológiai fenntarthatóságot hirdet, szövetkezeti modellben szervezi a helyi gazdaságot, miközben kipicsázza saját területéről az ISIS-t és egy polgárháború sújtotta országban a széthullott államtól semmit jót nem várhat. Az egész onnan kezdődik, hogy a kurd függetlenségi mozgalom vezetője, Öcalan, a török börtönben levelezni kezd egy teljesen marginális amerikai filozófussal, de erről majd máskor. A filmben sincs szó erről, viszont belevisz a rojavai mindennapok sűrűjébe egy óra erejéig.   (btw, inkognitó módban el lehet olvasni az NY Times cikkeit regisztráció nélkül)   5. Tanuld meg ezt a versemet Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet Tanuld meg ezt a versemet, mert meddig lesz e könyv veled? Ha a tied, kölcsönveszik, a közkönyvtárban elveszik, s ha nem: papírja oly vacak, hogy sárgul, törik, elszakad, kiszárad, foszlik, megdagad, vagy önmagától lángra kap, kétszáznegyven fok már elég — és mit gondolsz, milyen meleg egy nagyváros, mikor leég? Tanuld meg ezt a versemet. Tanuld meg ezt a versemet, mert nemsokára könyv se lesz, költő se lesz, és rím se lesz, és autódhoz benzin se lesz, és rum se, hogy leidd magad, mivel a boltos ki se nyit, s kivághatod a pénzedet, mert közeleg a pillanat, mikor képernyőd kép helyett halálsugarat közvetít, s mert nem lesz, aki megsegít, ráébredsz, hogy csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz. Ott adj nekem helyet. Tanuld meg ezt a versemet. Tanuld meg ezt a versemet, s mondd el, mikor kiöntenek a lúgtól poshadt tengerek, s az ipar hányadéka már beborít minden talpalat földet, akár a csiganyál, ha megölték a tavakat, s mankóval jön a pusztulás, ha fáján rohad a levél, a forrás dögvészt gurguláz, s ciánt hoz rád az esti szél: ha a gázmaszkot felteszed, elmondhatod e versemet. Tanuld meg ezt a versemet, hogy elkísérjelek. Lehet, s túléled még az ezredet, s pár kurta évre kiderül, mert a bacilusok dühödt revánsa mégse sikerül, s a technológia mohó hadosztályai több erőt mozgatnak, mint a földgolyó — memóriádból szedd elő, s dúdold el még egyszer velem e sorokat: mert hova lett a szépség és a szerelem? Tanuld meg ezt a versemet, hadd kísérlek, ha nem leszek, mikor nyűgödre van a ház, hol laksz, mert nincs se víz, se gáz, s elindulsz, hogy odút keress, rügyet, magot, barkát ehess, vizet találj, bunkót szerezz, s ha nincs szabad föld, elvegyed, az embert leöld s megegyed — hadd bandukoljak ott veled, romok alatt, romok felett, és súgjam néked: tetszhalott, hova mégy? Lelked elfagyott, mihelyst a várost elhagyod. Tanuld meg ezt a versemet. Az is lehet, hogy odafenn már nincs világ, s te odalenn, a bunker mélyén kérdezed: hány nap még, míg a mérgezett levegő az ólomlapon meg a betonon áthatol? S mire való volt és mit ért az ember, ha ily véget ért? Hogyan küldjek néked vigaszt, ha nincs vigasz, amely igaz? Valljam meg, hogy mindig reád gondoltam sok-sok éven át, napfényen át és éjen át, s bár rég meghaltam, most is rád néz két szomorú, vén szemem? Mi mást izenhetek neked? Felejtsd el ezt a versemet. (Toronto, 1980)    Ez volt a mederjárók tizennegyedik jelentése. Jó hétvégét és barátságos galócasámánokat az ünnepi időszakra mindenkinek!

Sziasztok,   Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy válogatás abból, amit az elmúlt néhány hétben figyelemre érdemesnek találtam az interneten. Összesen 5 link, pár perc az egész. 1. NATO seeks ways of protecting undersea cables from Russian attacks Október 22-én a NATO tagországok miniszterei tartottak megbeszélést arról, hogy mit lehetne tenni az óceán mélyében futó internet-kábelekkel. A cikk szerint Kína és Oroszország is rendelkezik kész technikákkal arra, hogy fizikailag rácsatlakozzon a kábelekre és a szűretlen adatforgalomból tetszés szerint mazsolázzon. Mondjuk arról nem írnak, hogy azt ki ellenőrzi, hogy a NATO illetéktelenül bevatakozik -e ebbe az adatforgalomba. Azt is érdekesnek találom, hogy a kábelek amúgy magántulajdont képeznek(vajon kié?). Nem árt emlékeznünk arra, hogy a pillanatnyi, szélessávú globális kapcsolattartás nem egy magától értetődő dolog.    2. A művészfilm és az emberkísérlet határán ex-KGB-ügynököket és pornósztárokat zárnak össze egy rekonstruált szovjet kutatóintézetben A cikk maga silány, és a szenzációhajhász részleteket helyezi előtérbe, de a DAU-projekt borzasztóan izgalmas, az ilyen “sandbox” rendszerekben, a kollaboratív történetmesélésben nagy terét látnám a nagy kulturális műfajok további fejlődésének: “Közel háromszáz amatőr színész, emberek a legkülönbözőbb szociokulturális háttérrel, pornószínésznőtől az ex KGB-ügynökig, közel három évig éli mindennapjait egy 12 ezer négyzetméteren felépített, szovjet kutatóintézetként berendezett díszletben, az ukrajnai Harkovban. Előre rájuk osztott szerepeikben kell mozogniuk, de többnyire rajtuk múlik, mit hoznak ki ezekből, esetleg minimális instrukciókat kaphatnak a film rendezőjétől, amikor épp őket veszi a 35 milliméteres filmre forgató operatőri stáb.” Fantasztikus koncepció, a DAU folyamatosan hozza ki a nyersanyagból vágott filmeket, tucatnyinál több mozifilm és számos egyéb anyag készül belőle. Pár részlet például a párizsi bemutató lebonyolításáról: “In January 2019, in Paris, the DAU project was presented at the Théâtre de la Ville and the Théâtre du Châtelet. Visitors were only permitted entry after they had requested and obtained a Visa, and had left their mobiles, and their connection to the outside world at the cloakroom. The setting inside was both contemporary and Soviet, and experiences ranged from the psychological and intellectual to the physiological and spiritual. At the Centre Pompidou, a Soviet apartment was recreated, where scientists from the Institute would live 24 hours a day, 7 days a week for the duration of the installation.” 3. Denmark Will Kill All Farmed Mink, Citing Coronavirus Infections A hét parája a prémjük miatt tenyésztett rágcsálók telepein terjedő és mutálódó COVID, Dánia után több másik skandináv országban is észlelték a jelenséget, az egyetlen lehetséges forgatókönyv ilyenkor a totális kiirtás. Újabb gól az ipari állattenyésztés hálójában, az ehhez hasonló telepekre a XXI. században tényleg igazán semmi szükség. (csak Dániában 400 ilyen telep van) 4.TechPlomacy (technological-diplomacy) Maradunk Dániában: létrehoztak egy kifejezetten tech irányultságú diplomáciai szolgálatot, aminek jobb híján az idióta techplomácia nevet adták. Három nagykövetséget nyitottak: Silicon Valley, Koppenhága, Peking. A dánok szerint a kortárs politikai eszköztár nem felel meg a technológia fejlődési jelenségeinek lekezelésére. A techplomáciára azért van szükség, hogy a dán kormány közvetlenül tudjon kommunikálni a világ meghatározó technológiai szereplőivel. Jelenleg a társadalom kulcskérdései nagyrészt tech-jellegűek: Internet of Things, kiberbiztonság, a közösségi média okozta demokratikus deficitek, AI etika, automatizáció és munkahelyek, stb.  A dánok ebben nem tévednek nagyot. Tényleg ezek lennének korunk legfontosabb kérdései, ha nem főznénk meg éppen lassú tűzön a bolygót, de végülis összefüggés azért van. Ebben az ötletben tényleg több a frissesség, mint a teljesen szélmalomharcnak tűnő monopólium-perekben és hasonló botladozásokban, amelyek formájában a politikum a tech nyomát botokkal ütögeti. 5. A műfű saga nem ért véget . Bardóczi Sándor budapesti főkertész Facebook-posztját egy szórakoztató posztmodern műalkotásként értelmezem. A 3. pont önmagában is egy tökéletes jelentési egység lehetne a magyar kibertér hétköznapjaiból. A posztot teljes egészében közöljük: Ez volt a mederjárók tizenharmadik jelentése. Jó hétvégét mindenkinek!

Sziasztok,

Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy válogatás abból, amit az elmúlt két hétben figyelemre érdemesnek találtam az interneten. Összesen 5 link, pár perc az egész.

1. Cory Doctorow: ‘Technologists have failed to listen to non-technologists’

A hírlevél első száma után most megint visszatér Cory Doctorow. Gondolom sokan megnéztétek a Social Dilemma című, hát, “dokumentumfilmet”, ami mondjuk úgy, hogy a közösségi média káros hatásairól szól. A film 2020 egyik nagy kulturális fenoménája, és sok embert legalább elgondolkodtat, erre mindenképpen jó. Doctorow több olyan gondolatot oszt meg ebben az interjúban, ami minket is foglalkoztat egy ideje, például, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítunk a “befolyásolás” aspektusainak, hogy ezek az eszközök nem is igazán működnek, az online hirdetési ipar is félhazugságokra épül, tehát nem technikai apróságokról van szó, amiket ha megváltoztatunk, akkor kevesbé erősödik az emberekben a gyűlölet, hanem valójában a rendszer maga korrupt, amiben az eszközök készülnek, és a gyűlölet eleve ott van már a rendszer korruptsága miatt. A másik gondolat az internet általános helyzetéről szól, amit “színes buborékokként” szoktam jellemezni: 

“I overestimated the extent to which there would be competitive pressure that would stop firms from attaining the kind of dominance that they have –turning the web into five giant websites filled with screenshots from the other four. That was a major miscalculation.”

2. Az ismeretlen és kiismerhetetlen erő: a magyar nép. Krassó Miklós az 1956-os forradalomról

Kiváló összefoglaló arról, hogy konkrétan milyen volt pesti értelmiségiként megélni október huszonharmadikát és az utána jövő heteket. Minél idősebb vagyok, annál misztikusabbnak tűnnek nekem a történelmünk olyan sarokpontjai, mint 1848, 1989, 1000, és legfőképpen 1956. Ez az írás sokat segít, ha nem is a “megértésben”, a beleérzésben mindenképpen.

3. Vadmacska (Felis silvestris)

Fantasztikus 1 perc a magyar vadonból, a Sajó árteréből. A vadmacska a magyar erdők szelleme, szinte lehetetlen észlelni, de a bükki nemzeti park kameracsapdája most lefülelte, és úgy megy végig az egész képen, mintha megrendezett jelenet lenne.

4. Bogdán László: Ketyeg már a cigányplutónium – Cserdi polgármesterére emlékezünk

A legutóbbi jelentésben utaltam rá, hogy a szír polgárháborúhoz hasonló jelenségekre lehet számítani Kelet-Magyarországon, 10-20 éven belül. Ebben az archív interjúban a  tragikus sorsú Bogdán László vázolja fel ugyanezt a posztapokaliptikus képet:

“Brutális zónák jönnek majd létre, és ha ezen a már említett 300 településen nem sikerül öt éven belül változni, akkor már késő lesz. Félek, hogy még a mi életünkben megvalósulnak azok a szegregátumok, amelyek fölött a rendőr is repülővel megy el.”

A “szegregátum” amúgy nem azt jelenti, hogy akik odabent vannak, azok nem is jönnek ki onnan véres portyákra, ezt már csak én teszem hozzá a tisztánlátás kedvéért.

5. Tragedy #336

Ez volt a mederjárok tizenkettedik jelentése.

Jó hétvégét mindenkinek! 

Éljen a forradalom! 

Sziasztok,   Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy válogatás abból, amit az elmúlt két hétben figyelemre érdemesnek találtam az interneten. Összesen 5 link, pár perc az egész. 1. Over-grazing and desertification in the Syrian steppe are the root causes of war A szír polgárháborút a kezdetektől igyekeztem közelről követni, mert nem a szokásos közel-keleti káosz narratívájába illeszkedett, felesleges volt, drámai, a végtelenségig húzódik és nyilvánvalóan nem Szíriáról szól. Arról már sokat olvastam, hogy a klímaváltozás lehet a fő háttérok, de ebben az ötéves cikkben eléggé meggyőzően érvel a szerző amellett, hogy a klímaváltozás hatásai azért vezettek olyan masszívan kezelhetetlen éhínséghez és gazdasági válsághoz az országban, mert előtte túlhasználták és kizsarolták a természeti erőforrásokat. Elsősorban túllegeltetéssel: “In 2014, three years after social unrest first and then a brutal civil war erupted in the country, Francesca de Chatel published an interesting essay arguing that the inability of the Syrian government to tackle the rampant steppe’s ecological crisis, steadily unfolded over the course of 50 years of sustained mismanagement, has been one of the key triggers of the armed conflict in the country. She mentions as other critical triggers the too fast economic liberalization plan, high rates of unemployment and corruption, and, sure enough, a long-term and suffocating lack of freedom.”  Éppen a napokban említette mellékesen egy újságíró a cikkében, hogy Kínában azért tűr békésen a társadalom, mert az a deal, hogy jól tartja őket a behemót. A szabadság korlátozását addig viseli el a nép, amíg viszonylagos jólétben érzi magát. Rajta vagyunk mi is a szíriai röppályán – az oligarcháink kezében van az, hogyan menedzselik a következő évtizedekben a természeti erőforrásainkat, és ennek megfelelően mennyire fog tudni odaverni a Kárpát-Medencének a klímakatasztrófa. 2. Divatőrület: ki az a hülye, aki lelkesen elrohan, hogy vegyen magának egy Lidl-színű, Lidl-logós edzőcipőt, és főleg miért? “Könnyű a válasz: azért, mert újságíró vagyok, ez meg egy vadonatúj konzumkulturális jelenség, amiről érdemes tudósítani. Na de a végén miért vettem egy pár 39-es és egy pár 46-os Lidl-cipőt ötezerért? Erre már nem annyira könnyű válaszolni, ezért kezdtem gondolkozni rajta már a motoron ülve.” Tartok tőle, hogy a végén majd kiderül, hogy ezek voltak a legfontosabb kérdések az életünkben, mert igazából ezek határozzák meg a valósághoz való viszonyunkat. Szily négy különböző teóriával áll elő arról, hogy miért érzek heves birtoklási vágyat még én is, amikor erre a képre nézek (csak vele ellentétben én ezt másodpercek alatt le is küzdöm, de abszolút megértem őt, sőt, valahol hálás is vagyok neki). A négy teória levezetése közben pontos megállapításokat is megfogalmaz a kontextusról (mi a “drop”, hogyan működik az irónia rétegződése, stb), szóval örülök, hogy valaki a helyén kezelte a Lidlnek ezt a húzását, amire amúgy nem mondanám, hogy “ügyes” – inkább olyan, mint a gravitáció. Törvényszerű és elkerülhetetlen.  (a jelenségről egyébként az egyik ügyfelem céges Slackjén értesültem, ahol egy csapatvezető megkérdezte, hogy aki jár Lidl-ben, tudna -e neki venni egy ilyen papucsot. The hype is real.) 3. The Clock Is Ticking on America’s ‘Feral Swine Bomb’ Elvadult malacok kondái, talán rettegésben még nem tartják, de azért rendesen terrorizálják Amerikát.  Nem “vaddisznók”, ez fontos, hanem a vadonba kiszabadult házi sertések és vaddisznók hibridjei. Kiváló genetikai koktél: szaporodnak mint az állat, mivel a háziasításban erre voltak tenyésztve, megzabálnak mindent, jó nagy, dagadt disznókká tudnak nőni ha van elég kajájuk és sokkal okosabbak, mint az átlagos legelésző vadállatok. Konkrétan sok államban tiltják a vadászatukat: olyan jelenetek játszódnak már le odakint, hogy helikopterről gyilkolják le az egész kondát egyszerre, mivel ha nem így csinálják, akkor a túlélők elmenekülnek és továbbvándorolnak. Milliárdos anyagi károkat okoznak, megtámadják és megeszik a háziállatokat, védett ökoszisztémákat tarolnak le, és mivel Ontario államban már többen vannak, mint az emberek, így nem csodálkoznék, ha hamarosan kisvárosokat foglalnának el. Természetesen a problémát emberi mulasztások sorozata okozta: vadonba szökött házimalacok és néhány olyan idióta, aki direkt hurcolt ki disznókat az erdőbe azért, hogy utána vadászhasson rájuk. 4. The Spy Novelist Who Knows Too Much Ezt a remekbeszabott, New York Times “long-read” riportot régóta őrizgetem nektek, de ha már szó volt Szíriáról, akkor idekívánkozik. Villiers egy klasszik bonviván francia író, aki negyven évig írta a ponyvaregény-sorozatát, több, mint 200 részig jutott, a világ egyik legjobban kereső írója, és a pályaudvari olcsó ponyvák célközönsége mellett a világ politikai vezetői és hírszerzői is olvassák, mert a lövöldözések, autós üldözések és részletgazdag dugások között totálisan hiteles, kortárs titkosszolgálati akciók történnek, sőt: Villiers több alkalommal írt olyan könyvet, aminek a cselekménye részben bekövetkezett a megjelenése után. És most kapcsoljuk a kora-kilencvenes évek Magyarországát: A 11 éves kis Gregó a nagymamája Romana, Júlia és Tiffany példányai között  megtalálja ezt a furcsa, fekete füzetet, ami bizonyos szempontból abszolút passzol a stilóhoz, de valahogy mégsem. “Ez lenne a Tiffany fiúknak?” – gondolja magában,és belelapoz. Kábé két nekiülésből olvastam végig az egyébként nem hosszú sztorit, és az volt a fura, hogy én éreztem, hogy ez egy ilyen eléggé alantas igények kielégítésére és alacsony szellemi nívóra célzott valami, de akkor miért ilyen részletgazdag, intelligens, érdekes és izgalmas?  Szóval Magyarországon nem futottak be nagy karriert Villiers regényei, amiket amúgy Macron és Merkel is nagy valószínűséggel olvas, a “Harlequin” kiadónál való megjelenés talán el volt pozícionálva. Összesen 2 regénynél lelőtték a sorozatot, szerintem a villamoson ülő nagymamáknak két Júlia meg Romana között nem feküdt a sok kokain meg a libanoni kémjátszmák.  Az NY Times cikk olvasása után ráguglizva az öregúrra jöttem rá, hogy ez “az”, visszajött a Malko-füzetek emléke, és onnantól pár kattintással később már be tudtam rendelni a két megjelent számot antikváriumból.  Itt egy hosszabb részlet, ami jól rávilágít a világunk abszurditásaira, hasonlóan a Lidl-cipőhöz: When I asked whether it bothered him that no one took his books seriously, he did not seem at all defensive. “I don’t consider myself a literary man,” he said. “I’m a storyteller. I write fairy tales for adults. And I try to put some substance into it.” “I had no idea what kind of “substance” until a friend urged me to look at “La Liste Hariri,” one of de Villiers’s many books set in and around Lebanon. The book, published in early 2010, concerns the assassination of Rafiq Hariri, the former Lebanese prime minister. I spent years looking into and writing about Hariri’s death, and I was curious to know what de Villiers made of it. I found the descriptions of Beirut and Damascus to be impressively accurate, as were the names of restaurants, the atmosphere of the neighborhoods and the descriptions of some of the security chiefs that I knew from my tenure as The Times’ Beirut bureau chief. But the real surprise came later. “La Liste Hariri” provides detailed information about the elaborate plot, ordered by Syria and carried out by Hezbollah, to kill Hariri. This plot is one of the great mysteries of the Middle East, and I found specific information that no journalists, to my knowledge, knew at the time of the book’s publication, including a complete list of the members of the assassination team and a description of the systematic elimination of potential witnesses by Hezbollah and its Syrian allies. I was even more impressed when I spoke to a former member of the U.N.-backed international tribunal, based in the Netherlands, that investigated Hariri’s death. “When ‘La Liste Hariri’ came out, everyone on the commission was amazed,” the former staff member said. “They were all literally wondering who on the team could have sold de Villiers this information — because it was very clear that someone had showed him the commission’s reports or the original Lebanese intelligence reports.” When I put the question to de Villiers, a smile of discreet triumph flashed on his face. It turns out that he has been friends for years with one of Lebanon’s top intelligence officers, an austere-looking man who probably knows more about Lebanon’s unsolved murders than anyone else. It was he who handed de Villiers the list of Hariri’s killers. “He worked hard to get it, and he wanted people to know,” de Villiers said. “But he couldn’t trust journalists.” 5.#14. Kinda depressing.   via Gone With The Blastwave Jó hétvégét mindenkinek!

Sziasztok,   Ez a Susnyás Transmissions hírlevele, egy válogatás abból, amit az elmúlt héten figyelemre érdemesnek találtam az interneten. Összesen 5 link, pár perc az egész.  1. #030 Uj Péter – A pont az i-n: az Index és a 444 története Az index.hu szerkesztőségének zrínyis kirohanásáról mindenképpen érdemes meghallgatni az Alapító Atya gondolatait és háttérinfóit, és erre a legjobb formátum egy több, mint kétórás portréinterjú. Egy hónappal ezelőtt jött ki az adás: még friss az élmény, még éles a fájdalom, de a médiafilozófiai okfejtések és az elmúlt 30 év törtenelme között okosan lavírozva navigál a beszélgetés a közelmúltban történteket kontextusként használva.  Epikus tartalom, az index.hu körüli történések miatt igazi kordokumentum is, amit ezúton dedikálnék Robák Dávid barátomnak, akivel gimis korunkban a nyomtatott Népszabit szerdánként mindig igyekeztünk elolvasni, egymásnak bizonygatva, hogy Uj Péter mekkora zseni. 2. Miért hülyeség az elektromos autó?  Hamár index.hu: Winklert én szintén nagyjából gimis korom óta követem figyelemmel (Magyar Narancs), és szerintem generációjának egyik legjobb, régen úgy mondták, “újságírója”, ma inkább úgy mondanánk, “tartalomkészítője”. Lassan fordult rá a saját YouTube-ra, mint médiaplatformra, de annál magabiztosabban. Winklerrel kapcsolatban mindig azt szoktam mondani, hogy amit most a videóiban csinál a sörökkel, azt megcsinálta egy blogon a napszemüvegekkel, könyvek formájában kutyákkal, a Narancs hasábjain nagyvárosi vadállatokkal és a profi ökölvívással, miközben Magyarország úgy ismeri őt, mint a Totalcar alapító-műsorvezetőjét. Egyszerűen néhány évente kinéz egy témát magának, és olyan szinten elmerül benne, mint a leghősiesebb mederjárók, és közérthetően, szellemesen megosztja a felfedezések élményét. Winkler ebben a provokatív című videóban, könnyed, vlogger keretek között, de a tőle megszokott alapossággal vezeti le a gondolatait az elektromos autózással kapcsolatban, de igazán fontossá nekem a második felétől válik a videó (ezért erre az időpontra mutatva linkelem), ahol sorra veszi, hogy milyen valóban realisztikus lehetőségek állnának előttünk, ha tényleg és komolyan a klíma és az ökoszisztéma megvédése lenne a cél. És amiket itt elmond, azok nagyrészt az ökobal 20-30-40 éves ajánlásai: > Épületeket kellene hőszigetelni, elsősorban a szegényekét, mivel jellemzően az övék a legszarabb. > Mesterséges hús fejlesztése: az első kísérletek abszolút biztatóak, sokkal intenzívebben kellene foglalkozni a témával, hiszen az ipari állattenyésztés az egyik legsúlyosabban káros eleme a civilizációnk működésének. > “Száz vasutat, ezeret!” – minimum a közúti teherszállítást fel kéne számolni igazából tegnapelőtt, nem pedig olyan agyrémekkel foglalkozni, mint az elektromos kamion. > Városokban közösségi közlekedést kellene fejleszteni > Nem kéne teljesen eszetlenül klímázni (ez a fűtésre is igaz sokszor)  > Át kéne gondolni a luxust, kezdve a kedvtelésből tartott állatokkal – ezt így még nem is hallottam, de elég meggyőző > Fenntarthatóbb, kisebb léptékű, lokálisabb növénytermesztő mezőgazdaság kellene Mit mondhatnék? Kint voltam Kishantoson, Robi, nem emlékszem, hogy láttalak volna (a 444-es TBG egyébként ott volt). Ezzel csak arra akarok utalni, hogy a hetedik jelentésben már olvashattatok egy levezetést arról, hogy az index.hu mindig is az urbánus-kapitalista-neoliberális narratíva zászlóvivője volt, és ez az álláspont érthető abból a szempontból, amit a magyar médiatérben elfoglaltak. Magyarországon valószínűleg tényleg szükség volt arra, hogy valakik a progresszíót képviselő nyugatias világ felé űzzék-hajtsák a közvéleményt, és kár, hogy a vágykép értő kritikája ebbe már nem fért bele, kár, hogy a gúnyos cinizmust mindenki megkapta, aki ebbe a narratívába nem tartozott bele, még a nyugati világ mindig is létező belső (azaz nem fundamentális és rendszerellenes) ellenzékei is, mint amilyen például az ökobal, a globkrit, vagy a degrowth.  Szóval a söröspohár nyilván félig tele van, és gusztusosan habzik fel, én tényleg nagyon örülök ennek a videónak, csak muszáj annak is hangot adnom, hogy azért már őszül az a szakáll, és bár érdekesnek találom az utóbbi 3-4 év globális mainstream zöldfordulatát, kicsit úgy vagyok vele, mint Hawkeye az Endgame-ben.   3. Secure messaging apps Ez már többször szembejött, most meg is osztom. Ha felmerült már benned, hogy a személyes üzeneteidet nem feltétlenül szeretnéd megosztani különböző vállalatokkal, Pintér Sándorral, vagy bárkivel, aki megfizeti, akkor itt egy hasznos táblázat a lehetőségeidről. A személyes lekövetettségeink szintjével kapcsolatban nincs szükség illúziók táplálására, de ettől még nem kell direkt megkönnyíteni a dolgukat (Azoknak, haha). 4. Orly Anan – This reality is too boring for me Éles kanyarral egy kis tartalommarketing: a héten kaptam egy fájlt We Transferen, amire már évek óta nem volt példa, és érdekesnek találtam, hogy a We Transfer milyen választ adott arra a kérdésre, hogy mi a fenét kezdjen azzal az egész landing oldallal, amire a link vezet, amit kapsz egy mailben. Innen töltheted le a fájlt, dehát egy landing oldal az egy óriási érték a net világában. Ők pedig úgy döntöttek, hogy mivel a felhasználóik nagyon nagy része a kreatíviparban dolgozik, ezért erre az oldalra “We Present” címmel izgalmas tartalmat fognak kirakni.  Nem hallottam még a szcenográfiáról, mint művészeti ágról, amiben egész tereket hozol létre. De tetszik. “Unexpected stories about creativity.” Nagyon jó az egész koncepció. Végülis van weboldal és lehet kérni havi hírlevelet, de hangsúlyosan élik azt az alap felhasználási élethelyzetet, hogy meló közben kapsz egy linket, amiben jönnek a grafikák a bannerhez meg a tömörítetlen videófájl, és amíg letöltöd, addig átpörgethetsz egy vizuálisan erős és egy kicsit elgondolkodtató, inspiráló tartalmat. Amikor ezeket a sorokat írom, ez van a címlapon, ez is döbbenet szép. 5. Rílmelós Hamár ügynökségek, reklámvilág: amikor megláttam, hogy a Kreativ.hu interjút közöl egy sráccal, aki ügynökségi copywriter volt, és a vírus miatti leépítések során kirúgták és elment segédmunkásnak és az élményeit instán blogolja le, olyat kattintottam, hogy csak úgy füstölt a bal gomb. Az ilyen társadalmi rétegütközések mindig izgalmasak, és Rílmelós Daniban megvan az a kellő érzékenység is, amitől beszippantóak a posztjai. És hát mégis mennyire posztmodern ez az egész. Kábé ugyanannyit keres, mint ügynökségi szövegíróként. Kifizetik a túlóráját. Munkaidőben gyúrja feszesre magát. A csapatszellemet és a kreatív munkát sokszor mélyebben megéli, mint szövegíróként. És behívják a Sláger rádióba az instája miatt. Egyszerre szégyellem magam, nevetek nagyot, és ámulok el. Jó hétvégét mindenkinek!